Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Szörényi Attila: Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez, 1949-1951
Szörényi Attila A kiutasítások így érkezett el 1950. február 23-a, mely napon a magyar kormány jegyzékben szólította fel az Egyesült Államok kormányát, hogy vonja le „a logikusan folyó következtetéseket" abból a tényből, hogy a „tárgyaláson bebizonyítást nyert, hogy a kém- és szabotáló csoportnak [...] tevékenységében az USA budapesti követségének több tagja is aktívan közreműködött". A jegyzék meg is nevezi Kraftot, Hoyne-t és Griffint, akik a vallomásokban érintett amerikaiak közül a jegyzék elkészítésének idején is a budapesti követségen szolgáltak. A követség létszámáról szólva a magyar kormány leszögezi, „a tárgyalás során nyilvánvalóvá lett, hogy ennek az aránytalanul nagy követségi apparátusnak fenntartása milyen célokat szolgál", ezért a magyar fél „kéri az USA kormányát, hogy a létszámredukció kérdését sürgősen tegye megfontolás tárgyává".53 A magyar jegyzékre reagálva utasítás54 érkezett a budapesti követségre, miszerint nem hívnak vissza addig senkit, amíg az illetőt hivatalosan nemkívánatossá nem nyilvánítják. Az üzenet viszont kitért arra is, hogy Románia és Bulgária példája bizonyitja: a kommunista kormányoknak vannak eszközeik a létszámcsökkentés kikényszerítésére, mely folyamat vége vagy a követség munkájának ellehetetlenülése, vagy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Mivel a State Department nem kívánja megszakítani a kapcsolatokat, Magyarországon (csakúgy mint Romániában) önkéntes csökkentést tervez, abban a reményben, hogy kisebb létszámmal kevesebb beavatkozást fog gerjeszteni magyar részről a követség, mintha hiábavaló erőfeszítéseket tennének a létszám fenntartására. Ez okból a központ kérte a követséget, tegyenek javaslatot egy jelentősen „karcsúsított" struktúrára. (Egy későbbi üzenet hangsúlyozta, hogy a javaslatban legyenek tekintettel a követség által végzett politikai kutatási és hírszerzési feladatok munkaerőigényére.55) A külügy kifejezte sajnálatát az „igen szerencsétlen" helyzet miatt, de a kisebbik rossz elvére hivatkozva hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy bár a kudarc esélye fennáll, mégis megéri a csökkentéssel próbálkozni, ugyanis még mindig jobb kis létszámmal működni, mint teljesen kiszorulni az országból. Davis követ válaszában56 kifejtette, hogy bár ő maga régóta szorgalmazza a létszám csökkentését, a magyar jegyzékben foglalt burkolt fenyegetés hatására történő redukció olyan mértékű tekintélyvesztést okozna, amely értelmetlenné tesz bármilyen további működést. „Ha elismerjük, hogy jogukban vagy hatalmukban áll beleavatkozni a követség szervezeti kérdéseibe, ki vagyunk szolgáltatva nekik" - tette hozzá. Ezért azt javasolta, anélkül hajtsák végre a csökkentést, hogy a végső létszám tekintetében megpróbálnának megegyezni a magyar kormánnyal. Ez Davis szerint magában rejti ugyan egy bolgár mintájú szakítás kockázatát, de legalább nem kell alázatosan megérdeklődni a magyaroktól, hogy mekkora személyzetet „méltóztatnak" elfogadni. 148 Külügyi Szemle
