Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Pintér Attila: Törökország külpolitikája a 21. század elején - neooszmán vagy újradefiniált török külpolitika?
Törökország külpolitikája a 21. század elején fenyegetést jelentettek rá, ugyanakkor a Kurd Munkáspárt (PKK) és az iszlamista mozgalom támogatásával aktívan beavatkoztak a török belpolitikai folyamatokba.16 Bár a török külpolitikai gondolkodás részét képezte a görög-szír együttműködéstől való félelem, szomszédjai valójában nem jelentettek komoly katonai fenyegetést Ankarára.17 Ugyanakkor Törökország regionális pozíciójának biztosításához elengedhetetlenül fontos volt egy megfelelő térségbeli szövetséges keresése. E tekintetben is jelentős lépésnek számított az 1996-ban Izraellel kötött katonai kiképzési és együttműködési, védelmi ipari, valamint szabadkereskedelmi megállapodás.18 Törökország célja a négy szerződés aláírásával egyértelmű volt: szoros együttműködés létrehozása egy Nyugatorientált, technológiailag fejlett állammal, amely képes biztosítani a török hadsereg modern fegyverekkel és hírszerzői információkkal való ellátását, és az amerikai kongresz- szusi zsidó lobbi támogatását a görög, örmény, kurd és emberi jogi lobbival szemben.19 A kétpólusú világ felbomlása következtében függetlenné váló balkáni, kaukázusi, közép-ázsiai államok gyorsan a török külpolitika homlokterébe kerültek. A török lakosság és a külpolitika irányítói rádöbbentek, hogy a törökországi törököket e régiók nemzeteinek egy részével (bosnyák, csecsen, azeri, kazah, üzbég, türkmén) vérségi és vallási kötelékek kötik össze. A Kaukázus és Közép-Azsia nem csupán vallási-kulturális- történelmi kötelékek miatt vált fontossá Ankara számára, hanem azért is, mert harmadikutas megoldást jelentett Brüsszel és Mekka között. Az Európai Unió - túlnyomórészt muszlim lakossága, eltérő kultúrája miatt - egyre inkább elutasította Törökországot, amely viszont az iszlám országoktól igyekezett megfelelő távolságot tartani. A középázsiai országok függetlenné válása tette lehetővé, hogy Törökország kitörjön kulturális elszigeteltségéből.20 Ankara, újságokkal, könyvekkel, televízió programokkal árasztva el a térséget, arra aspirált, hogy a török nyelvű világ kulturális Mekkája legyen, hídszerepet töltsön be a régió, valamint Európa között, és úgy tekintett a „testvéri" országokra, mint természeti kincsek forrására és olyan térségre, amely képes felvenni a török termékeket. Törökország térnyerése azonban átmenetinek bizonyult a régióban. Az általa remélt privilegizált partnerség nem fejlődhetett ki, mivel pénzügyi és technológiai adottságai korlátozottnak bizonyultak: a térségnek több segítség kellett, mint amit Ankara adni tudott. így az Adriától Kínáig húzódó befolyási övezet a retorika szintjén maradt: világossá vált, hogy a közös nyelv és kultúra nem elégséges a szoros együttműködéshez. Ankara rádöbbent, hogy a függetlenné vált köztársaságok és Oroszország közötti évszázados kapcsolatok szilárdabbak, mint eredetileg sejteni lehetett. Közép-Azsiában Oroszország maradt a domináns hatalom, és az is maradhat mindaddig, amíg a turkofón elit nem lesz képes helyettesíteni vagy teljesen pótolni a russzofón elitet.21 Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a kommunizmus utáni vákuumot hosszabb távon nem a pántürkizmus, hanem az iszlám fogja kitölteni.22 A Balkánon, ahol az Oszmán Birodalom négy évszázadon át volt jelen, több milliós muszlim lakosság él, de Ankara a boszniai válságig nem követett aktív politikát a 2013. tavasz 13
