Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Pintér Attila: Törökország külpolitikája a 21. század elején - neooszmán vagy újradefiniált török külpolitika?
Törökország külpolitikája a 21. század elején jelentette.3 A köztársaság a fennállása első két évtizedében féltékenyen óvta szuverenitását és függetlenségét, megőrzése érdekében semleges, elnemkötelezett politikát folytatott a nagyhatalmak irányába. Törökországnak 1939 és 1945 között - bár a tengelyhatalmak és a szövetségesek is folyamatosan nyomást gyakoroltak rá a hadba lépést illetően - sikerült megőriznie semlegességét. AII. világháborút követően, a formálódó kétpólusú rendszerben Törökország, nem utolsósorban a külső hatalmak segítségével, viszonylag rövid idő leforgása alatt meglelte a helyét, és 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz. Már a háború évei alatt szoros együttműködés alakult ki Washington és Ankara között, mind katonai, mind gazdasági téren, és ez a kapcsolat 1947-48-ban az Egyesült Államok által nyújtott 100 millió dolláros katonai segéllyel, valamint a Marshall-tervvel még jobban elmélyült. Ankara számára megkönnyítette a döntést, hogy Sztálin, aki 1934-ben még tanácsadókat küldött Atatürknek, a háború után - Nagy Katalin görög tervét alapul véve - szovjet bázist kívánt felállítani a tengerszorosokban.4 1952-1991 Törökország fontos szerepet töltöttbe a NATO védelmi rendszerében, s pozíciója az iráni forradalom és az afganisztáni szovjet beavatkozás után tovább erősödött. Az európai biztonság súlypontja a Perzsa-öböl térségébe helyeződött, az Egyesült Államok pedig a szovjetek közép-ázsiai előretörésének megakadályozását célzó stratégia szerves részének tekintette Törökországot. A sah bukása miatt az USA elvesztette a szovjet hadászati tevékenységet lehallgató iráni berendezéseket, így a török állomások jelentősége megnőtt. Belba§i, Diyarbakír és Sinop biztosította az amerikai értesülések 25%-át a szovjet hadászati rakétakísérletekről.5 1989 előtt a török külpolitikát elsősorban biztonsági megfontolások uralták, s a hidegháború hatalmi egyensúlyának összetevői a közvetlen régióra szorították.6 A NATO négy évtizeden keresztül a török védelmi politika, a katonai gondolkodás sarokköve volt: Ankara úgy vélte, hogy a szövetség déli szárnyának pilléreként biztos értéket képvisel a Nyugat számára. Törökország számára a NATO kulcsintézmény volt, amely a Nyugathoz fűződő pszichológiai kapcsolatot jelentette.7 1991-2002 A bipoláris világ összeomlásával módosult az Észak-atlanti Szövetség és ezen keresztül Törökország szerepe, jelentősége is, emellett a közös ellenség eltűnése felszínre hozta az európai és a török értékek és intézmények közötti különbségeket. Az európaiak egyre inkább úgy érezték, Törökország nem tartozik hozzájuk, sok európai sze2013. tavasz 11
