Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja (1968. március 25-30.)
Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja A franciák ugyanakkor továbbra is egy saját érdekeiknek megfelelő, korlátozott multipoláris nemzetközi rendszert kívántak létrehozni, amelyben a francia-szovjet kapcsolatoknak különleges szerepet szántak,5 így számukra az 1967-ben ismét elkezdődött szovjet-amerikai együttműködés is problémát jelentett.61967 januárjában ugyanis Lyndon B. Johnson amerikai elnök a stratégiai fegyverekre vonatkozóan tárgyalást javasolt Leonyid Brezsnyev szovjet első titkárnak, miközben a hidegháború egyik legkomolyabb válsága, a hatnapos háború is a két nagyhatalom közeledését erősítette; és egyértelműen meghatározta az 1968-1969-es szovjet-amerikai közeledési politikát.7 1968 márciusában az amerikaiak - a kétoldalú párbeszéd kibontakozását megkönnyítendő - döntést hoztak az Eszak-Vietnam területét érintő bombázások ideiglenes felfüggesztésére vonatkozóan.8 1968 elején a francia külügyminisztériumban a keleti nyitási politika eredményességét illetően már az volt az álláspont, hogy a kelet-európai államok közül a jugoszlá- vok és a románok értették meg leginkább a De Gaulle-i „détente-entente-coopération" üzenetét; ezen államok ugyanis hajlandóak voltak arra is, hogy ne alkalmazkodjanak a szigorú szovjet németpolitikához, és kapcsolataikat Nyugat-Németország irányába rugalmasabban alakítsák,9 de keresték az önálló kétoldalú kapcsolatépítés lehetőségeit a nyugati országokkal is. Ezzel párhuzamosan a franciák helyzetértékelése szerint a kelet-közép-európai kisállamok érdekei 1968 elejére már lényegesen eltértek egymástól. Magyarországról úgy tartották, hogy az ország az északi (Lengyelország, Csehszlovákia, NDK) és a déli (Románia, Bulgária, Jugoszlávia) csoport között egyfajta köztes szerepet játszik, miközben a szocialista országok eltérő földrajzi helyzetéből fakadóan már a regionális érdekeik is eltérnek. Magyarország elsősorban a Duna menti Európa gondolatát pártolta, mivel azzal az Ausztriával kialakítandó kapcsolatokat kívánta elősegíteni.10 A franciák értékelése szerint tehát 1968-ban már a nemzeti kérdés képezte a kelet-európai anomáliák központi elemét - és ebben az addigi politikai irányvonaluk sikerességét vélték visszaigazolni -, amihez az 1956-os magyar és lengyel nemzeti mozgalom adta meg az alapot. Egyúttal a francia külügyi szakértők munkájának középpontjába is a lengyel és a magyar belső változásokra vonatkozó elemzések kerültek. Lengyelország külpolitikája 1964-től - Brezsnyev hatalomra jutásától kezdve - fokozatosan visszalépett, és egyre egyértelműbben a szovjet külpolitikai irányvonalat tette magáévá,” miközben Gomulka első titkár fokozatosan visszavonta az 1956-os események hatására bevezetett belpolitikai reformokat is. A lengyel rendszer fokozatos megmerevedését mutatta a csehszlovákiai tavasszal szembeni határozott és „túlbuzgó" varsói ellenszenv. Ebben a helyzetben Párizsban érdeklődéssel kísérték azt, ami Csehszlovákiában és Magyarországon a politikai és gazdasági reformok terén 1967-1968 folyamán történt, s közben az önálló külpolitikai utat kereső román diplomácia elismertsége - a rendszer köztudottan nacionalista-soviniszta vonásainak ismerete ellenére - szintén egyre növekedett. 2013. tavasz 117
