Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KATONAPOLITIKA ÉS NONPROLIFERÁCIÓ - Mezey Mariann: Az Európai Unió és a proliferáció elleni küzdelem
Az Európai Unió és a proliferáció elleni küzdelem Tehát a Nyugat jól sáfárkodott az idővel, jól szervezte meg a nonproliferációs rezsime- ket, amelyek az utóbbi két évtizedben fejlődtek, kiteljesedtek. Ma már mind a fegyverek, mind a technológiák ellenőrzöttebbek, a Nyugat irányába való politikai elkötelezettség okán létrejött munkamegosztás (országcsoportok szakspecifikus nonproliferációs rezsimjei) folyamatosan fejlődik tovább. Igaz, hogy ez alól a makacs proliferátorok ki tudnak bújni, de ez elkerülhetetlen, ha a fegyverkezési verseny felgyorsul. Viszont az abba beszálló olyan országoknak, mint pl. Oroszország, Kína, nehezebb dolguk lesz, mint régebben volt. Ma már elég nehéz a megkaparintott fegyverrendszerek, fegyverek újabb és újabb verzióinak karbantartását, javítását a legális út megkerülésével végrehajtani, habár nem is lehetetlen. Ezért ezt a parttalan versenyt főleg a gazdaságuk teherbíró képessége korlátozza. Jelenleg a hagyományos fegyverek külkereskedelmének szabályozására irányuló ENSZ-megállapodásra mutatkozik törekvés, amely 2013 tavaszán megvalósulhat. Jegyzetek 1 Pl. nincs az atomsorompó-szerződésben arról szó, hogy atomhatalom ne adhatna át eszközt, technológiát. 2 Lits Gábor: „ABV-fenyegetettség napjainkban". Hadtudomány, No. 2. (2005). Elektronikus változat: http://www.zmne.hU/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/2/2005_2_14.html , 2005. február 14.123. o. Résumé Non-Proliferation in the EU The European Union has issued several legislative acts that set up a regime for the control of exports, transfer, brokering and transit of dual-use items, and also for the export control of military equipments. This article introduces the evolution of export and import control regimes of export controls of arms and dual-use items within Europe, describes the denial and consultation mechanisms and the „no undercut" principle applied by the Member States. An insight particularly to the principles and the processes of export controls within Hungary is also provided. The non-proliferation regimes of the European Union (EU Council's COARM and WPDU expert working groups) are described within a wider framework of counter-proliferation and forcible disarmament, together with DCI (Defence Capabilities Initiative) and NMD (National Missile Defence) of the NATO. 2013. tavasz 115