Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Maróth Miklós: Az "arab tavasz"
Maróth Miklós lehetővé teszi az iszlám vallási törvényeinek betartását, mint akár csak egy órára is elfogadni egy ex lex állapotot, amelyről nem tudni, mit hoz magával. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az arab világ eseményeit, akkor azonnal láthatjuk, hogy azokat a most röviden összefoglalt alapelv alá helyezve egyrészt bizonyos körülményeket megérthetünk, másrészt számos problémát fogalmazhatunk meg. Megérthetjük, hogy miért nem beszél az arab sajtó forradalmakról. A forradalomnak ugyanis egyetlen arab országban sem voltak meg a föltételei, mivel a hatalmon levő vezetés az iszlám törvényeinek mindennapi érvényesülését mindegyikben garantálta. A másik körülmény, amit azonnal látnunk kell, a megmozdulások iránya. Az európai klisék szerinti naiv várakozás, miszerint a tömegek demokratikus irányba fogják tolni az egyes arab országok politikai berendezkedését, nagyobb mozgásteret biztosítanak a nőknek, és a „világtörténelem valaha volt legfontosabb problémájának" megoldásaként eltörlik a kendő viseletét. Mindez csakis a probléma tragikus meg nem értéséről tanúskodik. A tömegmegmozdulásoknak ugyanis csakis egy iránya lehetett, és ez az iszlám restaurálása. A bajok gyökere ugyanis az arab tömegek szemében a korrupció (faszád) volt, nem pedig a szabadság hiánya. Egyedül ez legitimálja a tömegmegmozdulásokat. A helyzet pontos megértésének érdekében néhány további fogalmat kell azonban tisztáznunk. Elsőként azt kell megnéznünk, mit is jelent a szabadság fogalma. Ha e szó jelentését vizsgáljuk, azonnal föltűnik, hogy az európai politikai életben olyannyira fontos terminus nem szerepel a muzulmán vallást ismertető könyvekben, amelyekben a szerzők külön figyelmet szentelnek a muzulmán társadalom leírásának, vagy éppen a muzulmán társadalmak modern fölfogás szerinti megreformálásának. A szabadság tehát első benyomásunk szerint ott nem jelent olyan központi értéket, mint Platón óta az európai politikai gondolkodásban. Ha azonban mélyebben megvizsgáljuk a kérdést, láthatjuk, hogy az iszlám világának modern gondolkodói is szembenéztek a kérdéssel, ámde - saját rendszerük szemszögéből logikusan - olyan eredményre jutottak, amely számunkra meglepő. Megkülönböztetik ugyanis az ember szempontjából a létezés szabadságát, a polgári, majd pedig a politikai szabadságot. A létezés szabadsága Isten önkéntes szolgálatából áll. Ebből következőleg az ember, élve létezésbeli szabadságával, önként elfogadja a vallási törvényeket, azaz a sorfát, s ennek következtében elnyeri az állampolgári szabadságot. Ugyanis a saría betartása biztosítja az állampolgári szabadságot. Ha viszont így az iszlám törvénykezése érvényesül az állami életben, és ennek következtében az államhatalmat le tudja váltani a saría, akkor ez maga a politikai szabadság.6 A szabadságért való harc tehát egyet jelent az iszlám uralomra juttatásáért folytatott harccal. Pontosan ennek lehettünk tanúi az események során. De miért kellett harcolni a szabadságért? Azért, mert az arab országok politikai rendszereit a lakosság 8 Külügyi Szemle
