Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 3. szám - FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS - Faragó Tibor: A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede
A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés A különféle megszorításokkal alapvetően korlátozták a konferencia kereteit, céljait, s egyúttal - kimondatlanul is - a korábban elfogadott átfogó fenntartható fejlődési megközelítés és program jelentőségét. Mind a technikainak látszó, mind a kiválasztott zöld gazdasági és intézményi témakörrel kapcsolatos (alábbiakban részletezendő) viták is valójában a lényegről szóltak: milyen - írásban is rögzíthető, azaz később hivatkozási alapnak tekinthető, számon kérhető - tényleges eredménnyel zárulhat majd „Rio+20", amely valóban elősegítheti legalább a korábban elfogadott célkitűzések elérését. Az előkészítő bizottság 2010 májusában tartotta meg első ülését, a tényleges „tartalmi" előkészítő tevékenység azonban csak 2011 során bontakozott ki. Ekkor a bizottság újabb ülése mellett két „ülésszak közötti" rendezvényre került sor, továbbá az ENSZ regionális csoportjai az év végéig megfogalmazták a konferenciával kapcsolatos elvárásaikat. E találkozókon kívül számos más kormányközi fórumot is tartottak (pl. egy magas szintű szimpóziumot 2011 szeptemberében Pekingben, illetve a zöld gazdaságról szóló Delhi Dialógust októberben, Újdelhiben). A különböző érdekképviseleti csoportok, szervezetek is megkezdték a felkészülést (pl. az 1992 óta működő „Stakeholder Forum" keretében). Arra is mód volt, hogy az országok és a különböző szervezetek írásban megküldjék a konferenciától elvárt eredményekkel kapcsolatos javaslataikat. Mindezek figyelembevételével, 2012 januárjában az előkészítő bizottság elnöksége közzétette a konferencia záródokumentumára vonatkozó - minden főbb kérdésben az eltérő elképzeléseket is feltüntető - tervezetét.14 Ettől kezdve minden érdekelt kormányzati és nem kormányzati fél elsősorban ezzel, a saját szempontjainak e dokumentumban való érvényesítésével foglalkozott. Már e rövid (19 oldalnyi) tervezet - szemben az eredeti kompromisszumos elképzelésekkel - a zöld gazdaságon és az intézményrendszeren túlmenően, utalt több más témakörre is. A zöld gazdaság fogalmának jelentősége, értelmezése: a fejlettek és a fejlődők érdekkülönbségei Az előkészületek során mind világosabban kitűnt, hogy a fenntartható fejlődés ügyét nem lehet csupán a zöld gazdaságra szűkítetten értelmezni, és csak erre összpontosítva vizsgálni a korábban elfogadott célkitűzések elérését. A zöld gazdaság értelmezését, jelentőségét támogató érveléseket ezért is egyre nagyobb gyanakvással fogadták a fejlődő országok. Az előkészítő folyamat részeként 2010 áprilisára elkészült az ENSZ-főtitkár jelentése, és ez megerősítette, hogy komoly gondok vannak a korábbi célkitűzések teljesítésével, továbbá megkísérelte áttekinteni a zöld gazdaság koncepciójának lényegét és esetleges ütközését a korábbi gazdaságfejlesztési elvárásokkal.15 Ez az anyag is előrevetítette, hogy mennyire kényes lehet a zöld gazdaság és a fenntartható fejlődés kapcsolatának 2012. ősz 193