Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 3. szám - STRATÉGIA ÉS BIZTONSÁG - Varga Miklós: Egy közös uniós stratégiai kultúra kilátásai - elméleti megfontolások és gyakorlati akadályok
Egy közös uniós stratégiai kultúra kilátásai szükségszerűen megvalósítandó projekt, mely annál több pozitív tartalmat hordoz, minél jobban kifejlődik.7 Realista megközelítésben viszont mind a KBVP, mind a NATO fejlődése valójában a nemzeti szintű stratégiai kalkulációkra vezethető vissza. Vagyis realista nézőpontból a folyamatok valódi eredőjét a tagállami percepciókban és stratégiai döntésekben lehet megragadni, mivel a tagállamok számára a NATO és a KBVP nemzeti politikájuk eszköze, a KBVP fejlődése pedig a tagországok közötti konfliktus és együttműködés dialektikus kapcsolatában rejlik.8 E tekintetben kiemelt figyelmet érdemel a három legmeghatározóbb ország - Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - kül- és biztonságpolitikájának vizsgálata. Az Uniót (biztonság- és védelempolitikai szempontból) egységes, homogén entitásként vizsgálni ugyanakkor nem mindig célravezető. A KBVP két alapvető kérdésében tíz év múltán is eltér a tagállamok hosszú távú elképzelése. Egyfelől a tekintetben, hogy milyen legyen a polgári válságkezelési komponens és a katonai képességekkel alátámasztott védelmi dimenzió aránya és egyensúlya, másfelől hogy milyen fokú autonómiával rendelkezzen az EU (és ennek függvényében miként viszonyuljon a NATO-hoz). Másként feltéve a kérdést: vajon hiteles-e az Unió „posztmodern", „posztszuverén" önképe, mely nagyrészt megelégszik a puha hatalmi eszközök, köztük a polgári válságkezelés alkalmazásával? Vagy idealizmus volna csupán mindez, mely - Miguel Angel Ballesteros Martin, a Spanyol Stratégiai Tanulmányok Intézete vezetőjének szavaival élve9 - a szükségből igyekszik erényt kovácsolni? Annyi bizonyos, hogy e felfogás által az EU lemond bizonyos ambíciókról a katonai válságkezelés területén, egyes helyzetekben pedig kénytelen lehet elfogadni valamiféle munkamegosztást és mozgásterének csökkenését. (A kollektív védelem kérdése nem sorolandó ide, mert az jelenleg vitán felül a NATO hatásköre.) Tekintettel arra, hogy az Unió 27 tagállamából 21 egyben a NATO-nak is tagja, releváns a Menőn által is idézett statisztika, mely szerint az európai országok 2009 elején közel 26.00010 katonát állomásoztattak Afganisztánban, valamint számos ország többé- kevésbé jelentős létszámú csapatokat másutt is, például az UNIFIL II libanoni ENSZ- misszióban.11 Ehhez képest a KBVP mérsékelt intenzitású katonai műveleteiben jóval kevesebb európai katona szolgál. Jelenleg a három folyamatban lévő KBVP-műveletben - a 2012. július 12-i hivatalos adatok szerint - együttesen mindössze 2556 katona vesz részt.12 A francia példa is beszédes. A KBVP egyik legelkötelezettebb támogatójának számító Franciaország ugyanis mind a NATO ISAF missziójában, mind a libanoni ENSZ-misszióban, mind pedig egyes fekete-afrikai országokban bilaterális keretek között több katonát állomásoztat, mint az uniós katonai műveletekben összesen. Mindezek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az EU tagállamai az uniós kereteken kívül nagyobb mértékben élnek a katonai válságkezelés eszközeivel, mint azokon belül. 2012. ősz 99
