Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 3. szám - OLASZ BEL-, KÜL- ÉS EURÓPA-POLITIKA - Andreides Gábor: Az olasz állam és a maffia kapcsolata a hidegháború után
Andreides Gábor 5 A négy-öt bíróból, vizsgálóbíróból álló, Antonino Caponetto bíró javaslatára 1983-ban létrehozott palermói munkacsapat teljes munkaidőben, minden energiájával csak és kizárólagosan a szervezett bűnözéssel, a maffiaellenes küzdelemmel foglalkozott. Hasonló munkacsoportok alakultak más olasz nagyvárosokban, így Milánóban, Nápolyban és Torinóban is. 6 Emanuele Notarbartolo di San Giovanni (1834-1893) szicíliai politikus volt. Palermói városi vezetőként többek között azzal vívta ki a maffia haragját, hogy könyörtelenül szembeszállt a korrupt állami hivatalnokokkal, pénzügyőrökkel. A Notarbartoío-gyilkosságról lásd bővebben: John Dickie: Cosa Nostra. A szicíliai maffia története. Budapest: Gabo, 2005.150-173. o. 7 A Cosa Nostráról és a szövetségesek partraszállásáról bővebben lásd: Stella Szonja: „Gli alleati e la Cosa Nostra". In: Dal testo alia rete. Atti e documenti del convegno internazionale per dottorandi Budapest, 22-24 Aprile 2010 organizzato dall'atelier ITADOKT (szerk. Szkárosi Endre - Nagy József). Budapest; Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2010. Elektronikus változat: ITADOKT, http://itadokt . hu/userfiles/olasz_kotet_beliv_on_line_edizione.pdf, 2010. július 16. 281-291. o. 8 1980. október 5-én egy addig kevesek által ismert férfival készített interjút jelentetett meg az ismert újságíró, Maurizio Costanzo, a Corriere della Sera című napilapban. Licio Gellit az írás „a legtitkosabb és leghatalmasabb szabadkőműves páholy elvitathatatlan főnökeként" mutatta be. Nem telt el fél év, és a P(ropaganda) 2 szabadkőműves páholyra egy véletlen folytán lecsapott a rendőrség, felgöngyölítvén ezzel a modernkori Olaszország egyik legsúlyosabb botrányát. A Gelli vezette titkos páholy fő céljának tekintette az Olasz Köztársaság mindenkori kormányának teljes és totális ellenőrzését, a sajtó és az igazságszolgáltatás felügyeletét és a szakszervezetek fellépésének letörését. A szervezet tagjai között voltak parlamenti képviselők, csendőrtábornokok, hadseregtábornok, admirálisok, egyetemi tanárok, ügyészek, újságírók. A P2 e magas rangú olasz közéleti személyiségeken kívül tagjai között tudhatta az akkor még kevéssé ismert nagyvállalkozót, Silvio Berlusconit. 9 A Mussolini köztársaságában szocializálódó Borghese herceg nevéhez fűződő szélsőjobboldali hatalom-átvételi kísérlet 1970. december 7-8. éjszakáján zajlott le Olaszországban. Az 1969-ben a legapróbb részletekig kidolgozott puccs a belügy- és a védelmi minisztérium, valamint az Olasz Állami Televízió épületeinek elfoglalása mellett az államfő, Giuseppe Saragat, valamint a rendőrség vezetőjének meggyilkolásával is számolt. A Rómában, Milánóban és több olasz nagyvárosban egyszerre megindult államcsíny műveleteit a „névadó" Borghese herceg váratlanul leállíttatta. Az olasz állam - sokak szerint - sikeresen védte magát, és ez lehetett a legfőbb oka Borghese hirtelen visszavonulásának. Az állampolgárok nagy többsége csak hónapokkal később értesült az államcsínykísérletről. 10 1978. március 16-a reggelén, nem sokkal kilenc óra után, a Vörös Brigádok elrabolta Aldo Morót, a DC elnökét, volt kormányfőt és minisztert. A mai napig tisztázatlan körülmények közt elkövetett emberrablás során életét vesztette Moro ötfős testőrsége, Aldo Morót pedig ismeretlen helyre hurcolták. Moro a fogságból március 29-én levélben fordult a belügyminiszterhez és a kormányhoz, hogy kezdjenek tárgyalást a Vörös Brigádokkal. A DC, a kormány és a fő politikai erők - így a PCI is - azonban elutasították a politikus kérését, és nem fogadták el a Vörös Brigádokat tárgyalófélként, hanem a szigorú elutasítás politikáját vállalták fel. A terrorszervezet kivégezte a fogságában lévő politikust; holttestét 1978. május 5-én, az olasz főváros egyik forgalmas utcájában (via Michelangelo Caetani) álló Renault 4-es személygépkocsi csomagtartójában találták meg, félúton a PCI (via déllé Botteghe Oschure) és a DC (Piazza del Gesú) székháza között. 11 Michele Sindona bankár volt az 1970-es évek Itáliájának egyik, ha nem a legbefolyásosabb pénzembere. A legnagyobb amerikai bankok nagyhatalmú képviselőjeként alapvető hatással bírt az olasz pénzforgalomra. 1974-ben Andreotti az olasz líra megmentőjének nevezte. O felügyelte a Szentszék külföldi pénzügyi befektetéseit. Birodalmának összeomlásakor külföldre szökött. Az Egyesült Államok azonban teljesítette Olaszország kérését, Sindonát kiadták, Olaszországba szállították, ahol bíróság elé került. Huszonöt esztendős börtönbüntetésre ítélték. 1986-ban ciánnal mérgezett kávé végzett vele, életét a kórházban már nem tudták megmenteni. 12 Roberto Calvi sok tekintetben Sindonához hasonló pályát futott be. A kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező bankszakember, „Isten bankára" kitűnő kapcsolatokat ápolt úgy a vatikáni 94 Külügyi Szemle
