Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Tüske László: Az alattvaló és az állampolgár - Szempontok az "arab tavasz" egyiptomi fejleményeinek értelmezéséhez
Az alattvaló és az állampolgár A modernizáció hatása Amikor a premodern társadalom hagyományos működése a modernizáció hatására megváltozik, amikor az apák funkcionális írástudatlansága szembeállítható lesz a fiúk iskolázottságával, vagy a tekintélyelvű és vérségi társadalmi szerveződést felváltják a célracionális civil szerveződések, akkor egyre nagyobb erőfeszítést igényel a hatalom birtokosai részéről a status Cjuo fenntartása. Mert engedményeket kell adni, és engedni kell a modernitás politikai leképeződését jelentő virtuális politikai tér intézményeinek működését, ugyanakkor változatlanul fenn kell tartani a reális politikai hatalmat. Az archaikus politikai berendezkedés azonban napról napra akadállyá válik a modern gazdaság, a modern társadalom, a választható modern élet kiteljesedése előtt, amit a modernizáció áldásait élvező lakosság mind nyilvánvalóbban megtapasztalhat. A gazdaságilag egyre erősebb, képzettebb és egészségesebb lakosság pedig előbb-utóbb a saját kezébe kívánja venni sorsa alakítását, és állampolgárként szeretne viselkedni, individuumként, akinek nemzete, hazája van, akinek van elképzelése az állam demokratikus megszervezéséről és működtetéséről, és aki ezt véghez is akarja vinni. 2011-ből visszatekintve az elmúlt két évtizedre, azt lehet mondani, hogy a modernizáció hozta gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás megváltoztatta az emberek magatartását és nézeteit. Miközben a hatalom a demokratizálás „húzd meg, ereszd meg" politikáját próbálta alkalmazni az alattvalókkal szemben, a lakosság fokozatosan létrehozta független szerveződéseit, klubjait és társadalmi köreit. Bevezették és diskurzus tárgyává tették a politika új fogalmait, új keretekben tárgyalták a vallás, a nemzet és a politika viszonyát, és mindennek teret adtak az újságírásban, a legújabb művészeti alkotásokban, a regényekben és a filmekben. Ebben az összefüggésben is érdemes utalni arra, hogy az új művek közül messze kiemelkedik a kairói Aláa al-Aszváni (sz. 1956) Imárat Jakubiján [A Jakubiján ház] című, realista hagyományokon álló regénye.25 Példátlan egyiptomi és nemzetközi sikert aratott a kétezres évek első évtizedében azzal, hogy négy különböző státusban élő ember történetében éles kritikával ábrázolta a társadalmi romlás életnyomorító hatását, miközben a vallásosság, a patriotizmus és a személyes szabadság értékeinek művészi újrafogalmazását nyújtja. Általánosan fogalmazva talán azt lehetne mondani, hogy az elmúlt kétszáz év egész modernizációs folyamata eredményeképpen az észak-afrikai, nyugat-ázsiai térség egyes arab államaiban (az olajországokat leszámítva) a városi polgárosodás olyan fordulatot kényszerített ki, amely - elvileg legalábbis - utat nyit a modern demokratikus politikai rendszer megteremtése felé. Hosszú távon leszámol az archaikus autoriter rendszerek hagyományával, azaz kísérletet tesz arra, hogy felszámolja a politikai berendezkedés és a gazdasági-társadalmi valóság közötti inkongruenciát. Mert a fentebb reálisnak nevezett politikai tér, ahogy utaltunk rá, a modernizációt megelőző társadalom irracionális hatalomgyakorlási technikáját tartja fenn, annak társadalmi, gazdasági és kulturális 2012. tavasz 41
