Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Tüske László: Az alattvaló és az állampolgár - Szempontok az "arab tavasz" egyiptomi fejleményeinek értelmezéséhez
Tüske László között olyan tekintélyes személyiségek vannak, akik vállalkozásaikkal jelentős mértékben hozzájárultak a Muszlim Testvérek sikereihez.15 A programjukban tehát két gazdaságpolitikai felfogás áll egymással szemben. Az egyik az állami beavatkozás mellett teszi le a voksát. Ennek képviselője Abdel-Háfez al-Száví, a párt gazdasági tanácsának vezetője, aki az egyiptomi rentier típusú gazdaságot kritizálja, és megoldásként az állam beavatkozását ajánlja. Az elképzelés szerint a preferált vagy „elsődleges" szektorok kiválasztásával és azok jelentős állami támogatásával lehetne növelni a hatékonyságot és a termelékenységet. A másik elgondolás képviselői a liberális piacgazdaság mellett állnak ki, és az üzletbarát környezet megteremtését várják el a kormányzattól. Olyan személyiségek irányítják ezt a munkát, mint Khajrat al-Sátir, a multimilliomos üzletember vagy Haszan Málik és Szafván Szábit vállalkozók, akiket a Mubárak-rezsim alatt többször meghurcoltak, vagyonuktól megfosztottak és bebörtönöztek. Khajrat al-Sátir (akit időközben a Muszlim Testvérek elnöknek is jelölnek) jegyzi a párt „megújulási programját",16 amely valójában a gazdaság talpra állításának, a közigazgatás átalakításának, az egészségügy és az oktatási rendszer megreformálásának hosszú távú terve. Ez a program áll a Muszlim Testvérek politikai pártja stratégiájának tengelyében. Jól érzékelhető azonban a program eklektikus jellege, hiszen elsősorban jóléti intézkedésekről szól, miközben végső célként mégis a rentiergazdaság felszámolását tűzi maga elé. Ebben a tekintetben tulajdonképpen a Mubárak-rezsim gazdaságpolitikai gyakorlatának folytatását ígéri. A politikai gyakorlat része, hogy a parlamenti választások során a pártok olyan programot hirdetnek meg, amellyel meg lehet szerezni a szavazók támogatását. A Szabadság és az Igazság Párt választási programja is a győzelmet szem előtt tartva készült, és elsősorban kevésbé fontos kérdéseket érintett. így a vallási normáknak megfelelő öltözködést, az alkoholtilalmat, a nemek szerint elkülönített strandok ügyét. Szó volt benne az Izraellel kötött szerződések esetleges felülvizsgálatának - nemzetközi szempontból rendkívül érzékeny témának számító - lehetőségéről is. De mindezt és a további problémákat is az általánosságok, az elvi kérdések szintjén fogalmazta meg. A politikai program azonban sokkal árnyaltabb. A vallásos identitás megőrzése mellett a civil állam (daula madanijja) kialakítását, annak demokratikus elvek szerinti működtetését célozzák meg, melyben az átláthatóság, az elszámoltatás és a leválthatóság elvei természetes módon érvényesülnek. Nagy energiát fordítanak arra, hogy a musz- limoknak a civil államra vonatkozó elképzeléseit közelíteni tudják a nyugati demokratikus elvekhez. Törekvéseik, nyilatkozataik világossá teszik, hogy a Muszlim Testvérek nem teokratikus államban gondolkoznak. Ebből persze vitáik lesznek természetes szövetségeseikkel, a szalafitákkal, de éppen ez az egyelőre látens különbözőség mutatja, hogy hol húzódnak a városi-polgári és a külvárosi-vidéki iszlám politika törésvonalai. Mindenesetre tény, hogy Júszuf al-Karadáví, akit a Muszlim Testvérek egyik jelentős ideológusaként tartanak számon, az al-Dzsazíra televízió al-Saría va-Thaját [A saría és az 32 Külügyi Szemle
