Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Tüske László: Az alattvaló és az állampolgár - Szempontok az "arab tavasz" egyiptomi fejleményeinek értelmezéséhez
Az alattvaló és az állampolgár Vallási és szekuláris, hagyományos és újsütetű ellenzéki csoportokat, konzervatívokat és liberálisokat különíthetünk el, de intézményekkel, illetve apparátussal rendelkezőket és azokkal nem rendelkezőket is különválaszthatunk. Vizsgálhatjuk társadalmi beágyazottságukat, történetüket, választási programjukat stb. Minderre szükségünk lehet a világosabb kép kialakítása érdekében, de célszerűnek látszik mindenekelőtt az erőközpontoknak a politikai kultúra szerinti szétválasztása. Ennek az általános fogalomnak az alapján két, élesen elkülönülő politikai csoportot különböztetünk meg az egyiptomi politikai nyilvánosság szereplői között. Az egyik a tradicionális politikai kultúra, amely zsigereiben, beidegződéseiben, de kimondott vagy gondosan kendőzött ideáiban is a megdöntött Mubárak-rezsim (jóllehet lazított) szerkezetét tekinti követendő példának. E struktúra az autokratikus berendezkedésben ölt testet, lényegében a vallásos politika előtti értékekre támaszkodik, működését azonban szekuláris elvek határozzák meg. Formálisan ez a modernizált patrimoniális klientúra, a döntéshozók szűk körével, a végrehajtás látszatintézményeivel, melyben a politikát továbbra is távol tartják a nép kompetenciájától. Gyakorlatilag az a politikai berendezkedés, amit a mai/tegnapi arab világ liberalizált autokráciáiként ismerünk. A másik a modern demokratikus politikai kultúra. Ennek képviselői szekuláris értékekre támaszkodnak, a nyilvános politikai akaratképzés elkötelezett hívei, és demokratikus elveket vallanak. Minthogy elsősorban teoretikus szinten foglalkoznak a politika kérdéseivel, a demokratikus berendezkedés legkülönfélébb változatait is képviselhetik. S így az irányított demokrácia autokráciára hajazó formája mellett belefér elképzeléseikbe az irányított muszlim demokrácia is. Az egyiptomi helyzet változásait figyelembe véve talán nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy kijelentsük, várhatóan a hagyományos politikai berendezkedés valamilyen vallásos formája kerül majd ki győztesen az erőközpontok közötti harcból, mondjuk annak egyik változata, amit modernizált patrimoniális klientúraként neveztünk meg. Másik oldalról nevezhetjük irányított muszlim demokráciának is, amennyiben a társadalmi közmegegyezés a vallásos és nemzeti értékekhez egyszerre tudja kapcsolni a területi joghatóságot. S persze az sem zárható ki, hogy a folyamatnak valamilyen radikális puccsista katonai fellépés gátat szab majd, s teljes katonai diktatúra formájában működteti a patrimoniális klientúrát. A következőkben az egyes erőközpontokat vizsgáljuk, politikai kultúrájuk szempontjából. 2012. tavasz 27
