Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Jungbert Béla: Az "arab tavasz" és Jordánia: revolúció helyett evolúció
Jungbert Béla kommunikálja, hogy a tehetetlen rezsim után most ők állnak a valódi reformok élére. A defenzívába szoruló kormányzat pedig - az elmúlt év regionális fejleményeinek a hatására is - többé már nem a frontális szembenállás politikáját és a karhatalmi féken tartást alkalmazza velük szemben, hanem a politikai közéletbe történő azonnali - akár már a választásokat megelőző - bekapcsolódást ajánlja fel nekik. Emellett 2011 végén királyi amnesztiát kaptak az MT terrorral való fenyegetőzés, rendészeti személyek megtámadása és izgatás vádjával bebörtönzött tagjai. Később pedig a kemény vonalas, terrorista cselekményeket végrehajtó és emiatt elítélt szalafita-dzsihadista személyeken kívül az összes, ilyen akciók elősegítésében és szervezésében érintett, de eljárás és ítélet nélkül fogva tartott személy is szabadlábra került. Az iszlamistáknak le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket a regionális helyzetből, a szociális-gazdasági válságból, a politikai konfliktusokból és a kibontakozási kísérletekből. Bár nyilvánvalóan a legnagyobb támogatottságú politikai erőről van szó, egyelőre mégis visszafogottságot tanúsítanak, nem árasztják el híveikkel a köztereket, inkább tesztelik, de nem provokálják a rezsimet. Az iszlamisták nem republikánusok, nem az államformát akarják megváltoztatni, amikor a rezsimet bírálják. Újszerű politikai szerepvállalásuk egyik, hangsúlyosan követelt előfeltétele az arányos törvényhozási képviseletet biztosító alkotmánymódosítás, kiegészülve a választások eredménye alapján létrejövő, nem pedig a végrehajtó hatalom által kinevezett kormánnyal, továbbá a királynak a törvényhozás feloszlatásához való önkényes jogkörének a megszüntetésével.11 Támogatnák, hogy a mostani parlament alkosson jogszabályokat a törvényhozási és önkormányzati választásokról, a független választási bizottságról, a független igazságszolgáltatásról, az alkotmánybíróságról, az önkormányzatok tevékenységéről és nem utolsósorban a pártok működéséről, továbbá a korrupcióellenes eljárásról, és ami a legfontosabb, az alkotmánynak a hatalmi ágak demokratikus szétválasztása irányába történő módosításáról. Az IAF csakis akkor indítja majd el a választási előkampányt és a kormányzási stratégia kidolgozását, ha mindez teljesült. A király által kinevezett, újabb és újabb tehetetlen kormányokkal szembeni nézeteiket eklatánsán fejezik ki a rendszeressé vált pénteki tüntetéseken elhangzó, cinikus jelmondataik, mint például az, hogy „a következő kormányból sem kérünk!".12 Ez, miközben emlékeztet arra, hogy az elmúlt évben három, egymástól semmiben sem különböző kabinet követte egymást, arra is utal, hogy egyáltalán nem kell többé a király által kinevezett kormány. Kérdéses, hogy miként és milyen következményekkel integrálódik majd az ország közéletébe a politikai iszlám, miközben nem kétséges, hogy ezzel máris számolni kell. Ha viszont ezt már nem lehet elkerülni, akkor nem csak passzív aggodalommal lehetséges velük számolni. Miért zárnánk ki eleve azt a lehetőséget, hogy - a pragmatizmus és a kormányzati felelősség, valamint a számukra nélkülözhetetlen nemzetközi elismerés és támogatás szükségének a nyomása alatt - a mérsékelt, többségi iszlamisták esetleg partnerré lesznek a valóban együttműködő, a demokratikus nemzetközi közösség általános normáit követő koalíciós kormány működtetésében? Ahogy ezt teszik 272 Külügyi Szemle
