Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KONTEXTUSA - Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az "arab tavaszt" követő politikai átmenetben
A mérsékelt iszlamista mozgalmak és alulról szerveződnek. Egyiptomban a Muszlim Testvériség és a Daava mozgalom, Tunéziában pedig az al-Nahda tekinthető ilyennek. A Muszlim Testvériség hasonlóképpen jelentős szerepet tölt be a Szíriái Nemzeti Tanácsban, Líbiában pedig az ottani fiókszervezete 2012-ben, Szabadság és Igazságosság néven ugyancsak legalizálta saját pártját. A választásokon e mérsékelt iszlamista pártok megszerezték a szavazatok jelentős hányadát. A mérsékelt posztiszlamista politikai erők mellett a konzervatívabb szalafita csoportok is népszerűségnek örvendenek az arab világban. A szalafizmust a szakirodalom korábban a kutbista irányvonallal kapcsolta össze, ám mind Egyiptom, mind Tunézia, mind Líbia példája azt mutatja, hogy e mozgalmak is jelentősen átalakultak, és fokozatosan hátat fordítottak az erőszakos eszközök alkalmazásának. Jóllehet Tunézia esete is azt mutatja, hogy a mérséklődés nem teljes, de ennek az ideológiai akadályokon túl a rezsim merev álláspontja is lehet az oka. A mérsékelt iszlamisták meglehetősen pragmatikusan állnak a nemzeti kérdésekhez, és a legfontosabbnak a gazdasági helyzet javítását tartják. Politikai programjukban szakítanak az iszlám állam bevezetésének ideológiájával, és az iszlámot egy olyan referenciakeretnek tartják, mint Európában a kereszténydemokrata pártok a kereszténységet. Az arab tavasz kapcsán sokat emlegetett török és iráni modell közül egyértelműen az első mellett teszik le a voksukat, habár meg kell jegyezni, hogy a valóságban ez is kivitelezhetetlen az arab országokban. Míg Törökországban az AKP egy szekuláris nemzetállam keretein belül működik, addig az általunk vizsgált arab államokban a szekularizmus és a teokrácia között mozgó rezsimeket láthatunk. Ebben a helyzetben pedig a mérsékelt iszlamisták nem ráerőltetni kívánják a politikai rendszerre a nézeteiket, hanem megőrizni az alkotmányban már meglévő iszlám keretet. Kérdéses, hogy minderre milyen lehetőségük lesz. Mint ahogy láthattuk, Egyiptomban meglehetősen korlátozott egyelőre ez a lehetőség, hiszen a háttérben a katonai bizottság tagjai gyakorolnak vétójogot a döntések felett. Valójában az új alkotmány elfogadása lényegesen fontosabb kérdés, mint az elmúlt hónapokban lezajlott parlamenti választások. Ebből a szempontból azonban az alkotmány is csak egy keretet ad, amelytől a térségben igen gyakran eltértek (pl. rendkívüli állapot esetén). Véleményünk szerint a választásokon győztes iszlamista pártok nem viszik közelebb a térséget a demokratizáció negyedik hullámához, ugyanakkor az iszlamista veszély hangoztatását sem tartjuk reálisnak. Az iszlamista pártokkal szembeni legfőbb kritika inkább az, hogy szervezeteik belülről nélkülözik a demokratikus felépítést és a demokratikus tapasztalatot. Az autoritárius rendszerben szocializálódott iszlamisták többsége a demokrácia kifejezés alatt valami egészen mást ért, mint a nyugati világ nagy része. A demokrácia egy lehetőség, egy eszköz az előző rezsim elmozdítására és a hatalom megkaparintására, annak tudatában, hogy a 21. században iszlám államot teremteni irreális kívánság lenne. 2012. tavasz 123
