Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Gálik Zoltán: Brit koalíciós Európa-politika konzervatív módra: távolságtartás új alapokon
Gálik Zoltán demokrata közeledést látszólag több alapvető tényező akadályozta: a Konzervatív Párt markáns, távolságtartó politikát fogalmazott meg az Európai Unióval szemben, míg a liberális demokraták több kérdésben az integráció mellett álltak. A konzervatívok az önálló védelempolitika alapkövének számító katonai nukleáris program továbbvitele mellett álltak, míg a liberálisok ellenezték azt. A konzervatívok bevándorlásellenes, míg a liberális demokraták bevándorláspárti elveket vallottak. Az európai integráció vonatkozásában a konzervatív választási ígéretek közül számos szöges ellentétben állt a liberális demokraták alapelveivel. A Konzervatív Párt ellenezte a lisszaboni szerződés megkötését, de hatalomra kerülése esetén nem tesz semmit a visszalépés érdekében. Kilátásba helyezték a Brit szuverenitás törvény (végső nevén az Európai Unió törvény) elfogadását, ami biztosítja, hogy a végső hatalom letéteményese minden esetben a brit parlament lenne. Az unió szerződésének módosítása esetén a szuverenitás átruházásának kérdését minden esetben népszavazáshoz kötnék, egy-egy nemzeti vétó megszűnésének jóváhagyását pedig a parlamenti képviselők egyetértése esetén képviselhetné csak a kormány. Határozottan ellenzik az euróhoz való csatlakozást. És ne feledkezzünk meg arról, hogy 2006-ban már David Cameron vezetése alatt kiléptek az Európai Parlament Néppártjából és a csehországi Polgári Demokratikus Párttal közösen megalakították a magát „föderalizmusellenes konzervatívnak" beállító Európai Konzervatívok és Reformisták pártját. A Konzervatív Párt messzemenően ellenzi a tagállami fiskális politikák harmonizálását. Elképzelhetetlennek tartja az adóharmonizáció elmélyítését, az adópolitikát a kormány politikai legitimitása egyik alapjának tartja. Ezzel szemben a liberális demokraták támogatják az integrációs együttműködéseket, megfontolnák az igazságügyi együttműködésekben való részvételt (az opt-out ellenére) és támogatnának egy jövőbeli Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozást. A koalíciós szerződés szigorúan rögzítette az Európa-politikával kapcsolatos együttműködés sarokpontjait. A jelenleg a külügyminiszteri tisztséget betöltő egykori konzervatív vezető, William Hague euroszkepticizmusa látványosan megmutatkozott a maastrichti, az amszterdami, a nizzai és a lisszaboni szerződésről szóló viták során. Ellensúlyt képez vele szemben az Európa-ügyi miniszternek kinevezett „eurorealista" David Lidington, akit minden valószínűség szerint éppen az Európa-párti liberális demokrata pártvezető, Nick Clegg javaslatára nevezett ki David Cameron. Lidington 1989 és 1990 között az Európa-pártinak tartott Douglas Hurd külügyminisztersége alatt tanácsadóként működött, és a Cameron-kormányban az igencsak euroszkeptikus Mark Francois árnyékminiszter helyére lépett. Franciaország és Németország kifejezetten Európa- párti politikát vár az új kormánytól, és mind Sarkozy, mind Merkel nyilvánvalóvá tette, hogy a két ország mellé harmadiknak, vezető szerepbe várják briteket. Cameron és Hague retorikájában az együttműködést, de legalább is a konfrontációmentességet hangsúlyozta. 88 Külügyi Szemle
