Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Sáringer János: Fejezetek a magyar külügyi igazgatás 1945 és 1948 közötti történetéből
Fejezetek a magyar külügyi igazgatás történetéből Normale Supérieure mellett - a Harmadik Köztársaság politikai és adminisztratív elitje került ki. Erre - véleménye szerint - Magyarországon az Eötvös Kollégium27 felel meg. A magyar diplomáciai szolgálatban a demokratikus szellem alapelvét hangsúlyozta: „a francia »égalité« elvét a maga tisztaságában kell alkalmazni: honfitárssal szemben egyenlően szolgálatkésznek kell lenni, legyen bár az illető politikailag vagy gazdaságilag jelentékeny, avagy segítségre szoruló, nincstelen egyén".28 Moszkvában keletkezett egy szintén a diplomáciai szolgálat újjászervezését célzó emlékirat.29 Az aláírás nélküli „Aide memoire" 1946. márciusi datálással került Gyöngyösi János külügyminiszterhez. Ebben a szerző kijelölte a konkrét törekvéseket: „a magyar diplomácia más célokat, mint békecélokat, nem követhet, sőt tovább megyek, a háború és béke lehetősége közül csak a béke lehetőségére lehet számítania. Más szóval csak hausse-ra játszhatik, baisse-re nem. Országunknak egy újabb nemzetközi konfliktusban semmi keresnivalója nincsen [...] A kis államok jövőbeni diplomáciája, köztük Magyarországé is, jellegét tekintve túdnyomórészt gazdasági és kultúrdiplomácia." [Kiemelés S. J.] A célokhoz az operatív végrehajtás eszközeit is megnevezte az irat szerzője. A diplomatával szemben szigorú erkölcsi és magatartásbeli követelményeket állított; véleménye szerint „a diplomata tekintse magát úgyszólván regulával bíró szerzetes- rend tagjának. E nélkül soha nem fogja tudni megtartani a szükséges fegyelmet. Soha nem fogja tudni alárendelni az anyagi vagy becsvágyból fakadó érdekét a szolgálati érdeknek." A diplomáciai szolgálatba lépőket feltétlenül fiatal korukban kell kiválasztani, felvételi vizsga útján. Fontos szempont, hogy a felvételi vizsga ne csak a jelöltek memorizált tudását és stíluskészségét tegye próbára, hanem minél többet fedjen fel a továbbképzés és a nevelés tekintetében a jelöltben rejlő lehetőségekből is. A nyelvoktatási programnak a három kötelező nyelvre, a franciára, az angolra és az oroszra kell szorítkoznia. Egyéb nyelveket a diplomata egy adott posztra helyezése alkalmával, kötelező jelleggel sajátítson el. A tanfolyam végén tartandó záróvizsgának az összes elméleti tárgyakra és a gyakorlati ismeretek demonstrálására is ki kell terjednie. A szerző kitért a külügyi igazgatás újjászervezése kapcsán a rendszertani problémára is. Minden külügyi szervezet egyik legfontosabb strukturális kérdése a központi, diplomáciai és konzuli szolgálat szétválasztása vagy részben-egészben történő egyesítése. Az emlékirat szerint „nyomós megfontolások szólnak tehát amellett, hogy a magyar külügyi szolgálat ne tagozódjék 3 ágra, és hogy a 3 szolgálati ág különbözősége pusztán kifelé nyilvánuljon meg, oly módon, hogy a tisztviselő a külvilág felé oly hivatali címet visel, amely éppen akkor adott beosztásának megfelel". A szerző fontosnak tartotta 1946. márciusban leszögezni, hogy valamennyi állami szolgálati ág közül legelőször és legkorábban a Külügyminisztériumot kell mentesíteni a pártok beavatkozásától. „Magától eltűnik az a jelenleg dívó szokás, hogy egyes szolgálati helyeket pártszempontok szerint töltenek be [...] teljesen lehetetlen eljárás az, hogy egy követségi posztot ne személyi rátermettség alapján töltsenek be, hanem azon az alapon, hogy x-követség y-pártnak 2011. tél 135
