Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Békés Csaba Az aktív külpolitika doktrínájának időszaka: desztalinizáció és destabilizáció, 1953-1956 Az 1948-1953 közötti időszak az akkor kialakult szovjet blokk országai számára az önkéntes bezárkózást, a nyugati kapcsolatok befagyasztását, a propagandában pedig a totális hidegháborús szembenállást jelentette. A kelet-nyugati viszonyban az enyhülés kezdetét ezért mindmáig Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halálától számítják, noha valójában mind a Szovjetunióban, mind a kelet-közép-európai kommunista államokban már korábban megkezdődtek azok a folyamatok, amelyek a nyugati világtól történt teljes elzárkózás oldását, s így a hidegháborús feszültség csökkentését célozták.36 A kutatások ugyanis egyre inkább azt mutatják, hogy a negyvenes évek végétől szinte kizárólag a hadigazdaság kiépítésére koncentráló gazdaságpolitika mind a Szovjetunióban, mind pedig a kelet-közép-európai kommunista országokban már 1952-ben kifulladt,37 s bizonyos válságjelenségek a társadalmi élet számos területén már akkoriban érzékelhetők voltak. így nagyon valószínű, hogy az addigi politika valamilyen mértékű módosítására a szovjet vezetés akkor is rákényszerült volna otthon és az ún. csatlós országokban egyaránt, ha Sztálin nem hal meg 1953 márciusában. Magyarországon számos olyan fejlemény történt 1952 folyamán mind a belpolitikában, mind pedig a külkapcsolatok tervezése, alakítása terén, amely azt jelezte, hogy jelentős változások vannak érlelődőben.38 A szovjet blokk külpolitikájában igazi váltásra azonban valóban csak Sztálin halála után került sor.39 Magyarország 1953 júniusától 1956 októberéig - az aktuális szovjet irányvonallal mindig összhangban - fokozatos és egyenes vonalú külpolitikai nyitást hajtott végre, az egyes relációkban különböző intenzitású, de lényegében folyamatos fejlődés volt tapasztalható. A magyar külpolitika egyik fontos sajátossága ugyanakkor ebben az időszakban az volt, hogy míg 1953 júliusa és 1955 márciusa között, azaz Nagy Imre miniszterelnöksége idején jelentős belpolitikai és gazdasági változások kezdődtek meg, a külpolitika terén csak szerény eredmények születtek. Mindez alapvetően összhangban volt azzal a - sztálini időkből örökölt, igen korlátozott - nemzetközi szereppel, amit a szövetséges államok 1953 előtt a szovjet blokk tagjaiként játszhattak. Ugyanakkor éppen 1955 tavaszától - amikor is a magyar belpolitikában részleges visszarendeződés kezdődött, s Rákosi konzerválni igyekezett a meglévő, illetve a korábbi állapotokat, és megpróbálta megállítani és visszafordítani a liberalizálódási folyamatot - kezdődött meg a külkapcsolatok terén (megint csak teljes összhangban az aktuális szovjet szándékokkal) egy intenzív nyitási folyamat a Nyugat irányába. Szintén jelentős pozitív változásnak tekinthető, hogy Magyarország - tizenöt más állammal együtt - szintén akkoriban, 1955 decemberében vált az ENSZ tagjává. 104 Külügyi Szemle
