Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Magyar külpolitika a bipoláris világban szempontok kerültek előtérbe. Sztálin már 1941-ben kijelentette az angol külügyminiszternek, hogy „Románia nyugati határait ki kell terjeszteni a magyarok rovására, mert 1.250.000 román él azon a területen, Magyarországot pedig meg kell büntetni, amiért részt vett a háborúban".24 Közölte továbbá, hogy „szövetséget kíván létesíteni Románia és a Szovjetunió között, ami biztonságot adna Romániának Magyarországgal szemben, a Szovjetuniót pedig feljogosítaná, hogy katonai és tengerészeti támaszpontokat tartson fenn román területen".25 Molotov 1943. június 7-én, a moszkvai brit nagykövethez írott levelében kifejtette, hogy „azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, valamint azokért a gyilkosságokért és erőszakos cselekményekért, fosztogatásokért és gyalázatosságokért, amelyeket a megszállt területeken követtek el, a felelősség nemcsak a magyar kormánynak kell viselni, hanem kisebb, vagy nagyobb mértékben a magyar népnek is".26 Azt is elmondta, hogy „a szovjet kormány nem tekinti teljes mértékben igazolhatónak a Németország diktátumával, 1940. augusztus 30-án Bécsben hozott döntőbírói ítéletet, amely Magyarországnak juttatta Észak-Erdélyt".27 A Szovjetunió elleni hadba lépéssel tehát Magyarország előnyösebb pozíciója egyértelműen megszűnt; a szovjet diplomácia a háború utáni rendezésnél a stratégiai szempontokat szem előtt tartva, lényegében kezdettől fogva Romániát támogatta. Hiszen az idézett állásfoglalások megfogalmazásakor Románia szintén részt vett a Szovjetunió elleni hadműveletekben, ráadásul lényegesen jelentősebb katonai erőkkel, mint Magyarország. A magyar megszálló hadsereg viselkedése joggal háboríthatta fel ugyan a szovjet kormányt, ugyanerre azonban minden oka meglett volna a román csapatok dél-ukrajnai ténykedése miatt is. Mégis, ezekről, illetve Románia háborús szerepéről az idézett dokumentumokban nem esik szó, sőt 1943-ban, Moszkvában Benesnek sikerült azt is elérnie, hogy a szovjet vezetők elfogadják álláspontját, miszerint a román nép nem bűnös a háború miatt, csak a román kormány.28 A Szovjetunió a Romániát támogató álláspontja mellett végeredményben 1941-től a békeszerződések aláírásáig következetesen kitartott. Hosszú ideig nem lehetett tudni azonban, hogy konkrét területi kérdésekben ez a támogatás hogyan, milyen mértékben fog érvényesülni. Az idézett állásfoglalások azt jelezték ugyan, hogy a Szovjetunió nem ismeri el Eszak-Erdély Magyarországhoz csatolását, ugyanakkor nem helyezkedtek a trianoni status quo alapjára sem. Nem zárták ki tehát eleve azt, hogy Magyarország az 1939-es magyar-román határhoz képest bizonyos területeket visszakapjon. Ez az álláspont nyert megfogalmazást - mint már említettem - az 1944. szeptember 12-én megkötött román fegyverszüneti egyezménynek a már idézett 19. pontjában is, amely Erdély, de legalábbis annak nagyobb részének Romániának történő visszaadásáról szólt.29 Ez az első viszonylag konkrét megfogalmazása annak, hogy a román igények milyen mértékű támogatását vállalja a Szovjetunió. 1944. augusztus 23-iki átállása után Románia pozíciója tovább erősödött; ezt jelzi, hogy a fegyverszüneti szerződés szerint Erdélynek legfeljebb csak egy kisebb része kerülhet vissza Magyarországhoz.30 Ez az álláspont 2 011. tél 101
