Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában Németország gazdasági hatalmát is egy új európai hármas egyensúlyi rendszerben. 2011 márciusában a líbiai válságban a Biztonsági Tanácsban a tartózkodás politikáját választó Szövetségi Köztársasággal szemben a Kaddáfi elleni légtérzárlat fő kezdeményezője a Nagy-Britanniával szorosan együttműködő francia elnök volt, akinek környezetében úgy jellemezték Párizs törekvéseit, hogy az euró ugyan német-francia ügy, ám az európai védelmi politika francia-brit irányítás alatt áll, de ami a legfontosabb: az európai főszerep Franciaország kezében van. Az EU geopolitikájának további átalakulása, az állandóan növekvő periféria és szűkülő centrum viszonya ugyancsak az a kérdés, amely minden korábbinál jobban próbára teszi a francia-német vezetőképességet. A huszonhetek Európájával új játéktér keletkezett, amelyben a francia-német megállapodások már nem minden esetben elég erősek ahhoz, hogy hosszú távon politikát diktáljanak: a két ország közötti egyetértés egy kibővült unióban nem jelenti magától értetődően azt, hogy a többieknek is egyet kell érteniük, sőt a kis országok ellenállása növekedhet a már eddig is tapasztalható „francia-német direktóriummal" szemben.59 Nem kétséges, hogy a német-francia egyetértés nem minden a mai Európában, ám német-francia egyetértés nélkül sok minden nem lehetséges Európában. Az euróválság a maga módján az egyetértés kényszerének is bizonyult, ahogy ennek Merkel és Sárközy a 2011. évi davosi világgazdasági fórumon kifejezést adott, jelezve, hogy az euró több mint egy valuta, az euró Európa hatvan év békéjének és jólétének alapja. „Vezetésre ítélve":60 berlini köztársaság mint „normatív európai", avagy „lábujjhegyen járó elefánt"? Az uniónak a görög szuverén adósságválságból kibontakozó válságában bebizonyosodott, hogy Németország, mint az unió legnagyobb gazdasága és pénzügyi hatalma, a 21. század elején sem viselkedhet úgy, mint a tagállamok egyike, ha úgy teszik, nem lehet olyan „normális" állam, mint a többi. Az okok Németország strukturális gazdasági hegemóniájában és a német gazdasági és pénzügyi modellben, valamint a berlini köztársaság történelmi örökségében rejlenek. Németországnak az unió gazdaságában és pénzügyi rendszerében betöltött kivételes szerepe a különböző német kormányokat időről időre arra kényszerítette, hogy „akaratuk ellenére" de facto vezető szerepet vállaljanak. Ha Berlin az európai pénzügyi rendszerben visszavonulna a vezetéstől, akkor elvesztené azt a lehetőséget, hogy az eurózóna államainak költségvetési és gazdasági politikáját ellenőrizze, és saját érdekeinek is megfelelő szabályokat kényszerítsen ki, s ebben az esetben nem lenne képes arra, hogy a rendszerből hasznot húzzon. Németország a válságban arra lát esélyt arra, hogy a lisszaboni szerződés módosításával olyan új intézmények és szabályok jöjjenek létre, amelyek szükséghelyzetekben 2011. tavasz 63
