Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-yolitikában helyzetben arra vonatkozott, hogy vajon az egész uniót fenyegető válság feltételei között viselkedhet-e Németország a nemzeti érdekeit féltő „normális államként"? A német vitában Jürgen Habermas úgy fogalmazott, hogy a nagyobbá váló és az egyesülés következtében önmagával foglalkozó Németország perspektívája alapvetően megváltozott. A Szövetségi Köztársaságban Schröder 1998-as hatalomra jutása óta - eltekintve Joschka Fischer egykori külügyminiszter személyétől - egy „normatívan leszerelt nemzedék" kormányoz, amely csupán rövid lélegzetű napi problémákkal és többé már nem az európai víziókkal foglalkozik. Ma a német elitek - így Habermas gondolatmenete - az egyesülést követően megtalált „nemzetállami normalitásukat" élvezik, azaz a „Nyugat felé vezető úton" a nemzedékváltás nyomán megszerezték demokratikus érettségi bizonyítványukat és ezt követően úgy gondolják, hogy „szabad már olyannak lenni, mint másoknak", nem szükséges „normatív európainak" lenni. Ám a kontinens közepén egy önmagára tekintő, normatívan igénytelen Németország veszélyezteti az EU status quójának a fennmaradását.36 Habermas álláspontjával szemben ellentétes vélemények is megfogalmazódtak. Ezek szerint ha a kormányzó elitek között valamiben létezik egyetértés, úgy az abban konszenzusban rejlik, hogy a német történelem miatt a „normalitás" kevéssé élvezhető. A Habermas által „normatívan leszerelt évekként" jelzett időszakban ugyanis egy sor olyan esemény történt, amely az állításnak ellentmond: Fischer külügyminiszter ekkor tett hiábavaló kísérletet a közel-keleti konfliktusban és Irán nukleáris politikájával szemben; ekkor történt meg, hogy az iraki háborúban Schröder szakított az amerikai külpolitika irányvonalával; s Merkel kancellár éppenséggel „túlzottan normatívan" kötelezte el magát, amikor Izrael területi integritását a német államrezon részének nyilvánította.37 Habermas gondolatmenetében azt már kevéssé lehetett vitatni, hogy az eurózóna válsága egy már régen létező, azonban elfojtott probléma tudatosulását jelenti. A szuverén adósságválság ugyanis egy befejezetlen, félúton megrekedt politikai unió „születési hibájára" hívja fel a figyelmet, nevezetesen arra a tényre, hogy egy kontinens méretű gazdasági térségben keletkezett ugyan egy közös fizetőeszközzel rendelkező belső piac, ám anélkül, hogy meglennének a tagállamok gazdaságpolitikájának és költségvetésének ellenőrzésére szolgáló európai szintű kompetenciák. Ebből következik, hogy a szankciók erősítése önmagukban nem elegendő ahhoz, hogy a teljes gazdasági és a nem teljes politikai integráció aszimmetriáinak nem szándékolt következményei kiegyensúlyozhatok legyenek. Habermas fejtegetésének bírálói ugyanakkor hiányolták a választ arra a kérdésre, hogy a demokratikus szuverenitásnak az európai intézményekre történő átruházásával miként lehet elkerülni a demokrácia korlátozását. A Németország normatív európai szerepéről folyó vita jól mutatja a német politikában lezajló nemzedékváltás folyamatát. A Szövetségi Köztársaságot az európai történelmet közvetlen tapasztalatokból ismerő első háborús nemzedék, majd a '68-as nemzedék után Merkel személyében immár a harmadik politikai nemzedék irányítja, 2011. tavasz 53
