Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Deák András: A sérülékeny hegemón. Energiafüggőség és érdekérvényesítés az amerikai külpolitika rendszerében
Deák András termelőhöz, Szaúd-Arábiához való viszonyát, illetve létrehozta a nyugati szövetségi rendszer intézményesítettebb energiapolitikáját, megerősítve megroppant hegemóniáját e szegmensben. Az osztott hegemónia kora -1985-2003 1982 és 1986 között a nemzetközi olajár reálértéken mintegy harmadára csökkent, és ezt követően egészen a korszak végéig - az 1990 körüli kis megbillenést nem számítva - nagyon alacsony szinten maradt. 1998 körül reálértéken még el is érte az 1973 előtti szintet. Ennek egyik fő oka Rijád döntése volt, miszerint nem hajlandó több kapacitást a termelésből kivonni, csak azért, hogy mások - többek közt Nagy-Britannia, Norvégia, az amerikai termelők vagy éppen a Szovjetunió - magas árakon tovább növeljék exportjukat. Ezért egyoldalúan növelte termelését, leszorítva az árakat, móresre tanítva engedetlenkedő OPEC-beli szövetségeseit és mellékesen megcsapolva a nyugati olajexportőr cégek és kormányok pénztárcáját. Máig nem dokumentált gyanú, hogy a döntésben meghatározó szerepet játszott az Egyesült Államok, pontosabban szólva George Bush alelnök szaúdi útjai. A Szovjetunió legyőzésének reagani politikája így akart újabb csapást mérni Moszkva bevételeire, tovább súlyosbítva annak amúgy is rossz gazdasági helyzetét. Az OPEC megjelenése valóban kellemetlen következményekkel járt a hidegháború fő frontján, a szovjet-amerikai kapcsolatokban. A keményvalutás orosz olajexport mintegy 3 százalékos részesedéssel bírt a globális keresletben, amit ugyan csak kismértékben voltak képesek növelni az időszakban,25 de az exportbevételek tekintetében itt is mintegy ötszörös reálérték-növekedés volt tapasztalható. Összességében nagyon is vitatható, milyen szerepet játszott ez a Szovjetunió gazdaságában. Energetikai szakértők, korrigálva ezt az adatot az iparági importszükségletekkel és a teljes nemzeti össztermékben játszott kicsiny részesedéssel, inkább kis jelentőségű fejleményként kezelik, míg más közgazdászok és külpolitikai szakértők hajlamosak azt meghatározónak tartani.26 Kétségtelen, hogy a szovjet keményvaluta-bevételek közt az olaj az 1972-es 22 százalékról 1980-ra 56 százalékra ugrott, de ehhez importoldalon mintegy 15-szörös gáz- és olajtechnológia-import járult, döntően hozzájárulva a külkereskedelmi mérleg romlásához.27 A döntő tényező azonban az amerikai percepció volt, amely a mini-hidegháború viszonyai közepette ezt a kérdést vitálisnak ítélte meg. Washingtoni vélekedésekben a hetvenes évek szovjet terjeszkedése az olajbevételekből folytatott expanziónak, a nyugat-európai szovjet gázexport beindulása pedig biztonsági fenyegetésnek minősült. Kiváltképp vonzó volt a nyomásgyakorlás annak a fényében, hogy egy 1977-es CIA- jelentés 1979-re tette a Szovjetunió termelési csúcsát, és 1985-re 3,5-4,5 millió hordó/nap 54 Külügyi Szemle
