Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Deák András: A sérülékeny hegemón. Energiafüggőség és érdekérvényesítés az amerikai külpolitika rendszerében
A sérülékeny hegemón Összességében a „háború utáni olajrend" amerikai hegemóniája külpolitikai értelemben öntudatlan volt. 1973-ban az Egyesült Államok már mintegy száz éve, a kezdetektől fogva az olajipar domináns szereplője volt. Ezt a hegemón állapotot nagyon kevés kihívás érte korábban, azok is javarészt a hagyományos riválisok köréből érkeztek: a második világháború alatt Németország és Japán, az 1950-es évektől visszafogottabb mértékben a Szovjetunió részéről, illetve pár elfojtott nacionalizációs kísérlet formájában jelentkezett. Elképzelhetetlen volt bármiféle alternatíva - legfőképp nem az, hogy majd a szektoron kívül semmilyen érdemi befolyással nem rendelkező termelő államok ösz- szefogása fogja megrendíteni az Egyesült Államok globális uralmát. A védelmi tervezés 1968- ig, a külügyminisztérium 1973 októberéig nem szembesült az átalakuló olajpiac stratégiai következményeivel - csakúgy, mint a Közel-Keleten átalakuló érdekrendszer megváltozó viszonyaival. Egyedül a nagyvállalatok érzékelték a problémát Kaddáfi 1969- es uralomra jutását követően, azonban e csoportnak a kormányzattal folytatott kommunikációja több ponton sem volt idillinek nevezhető. Pedig a nemzetközi olajpiaci viszonyok átalakulása elképzelhetetlen volt az amerikai érdekek sérelme nélkül. Kontroll helyett kooperáció az Egyesült Államok és az OPEC, 1973-1984 1973 után bő egy évtizedig az olcsó és biztonságos olaj helyett a drága és bizonytalan olaj kora jött el. 1972 és 1974 között a globális olajimport aggregált összege 20 milliárd dollárról 100 milliárdra nőtt, ennek is 85 százaléka a fejlett államokra jutott.17 A nacionalizációk eredményeképp 1970 és 1981 között a nyugati cégek részesedése az OPEC-termelésben 94 százalékról 12 százalékra zuhant, látványosan csökkentve az egyik meghatározó szereplő jelentőségét az OECD-OPEC-országok közti párbeszédben.18 Az olaj körül valóságos hisztéria bontakozott ki: ideges autósok, áremelkedésre számító cégek és kereskedők, partikuláris stratégiákat előnyben részesítő nemzetállamok és tőzsdei pánikok jellemezték az első 8-10 évet, koordinálatlanságról és nehéz alkalmazkodásról téve tanúbizonyságot. Ha addig nem lett volna, attól kezdve napi politikai kényszerré vált a közvéleménynek felmutatni valamit a magas árak, a benzinhiány és a függőség elleni harc vonatkozásában. A látványos politikai megnyilvánulásoknál egy fokkal mélyrehatóbbak voltak az energiapiac reakciói. Majdnem egy év alatt reálértéken csaknem háromszoros, az 1980- as csúcson durván ötszörös árnövekedés következett be, ami az ellátási problémák és a nacionalizációk nélkül is fenekestül forgatta volna fel a piacokat. A keresleti alkalmazkodás terén meghatározó volt a piaci magatartás, még ha a nemzeti kormányzatok egy-egy szegmensben, főleg a fűtőanyagváltásban fontos szerepet játszottak is. A világ olajkeresletébe éppen az alacsony árak és a biztonsági megfontolások hiánya miatt sok 2011. ősz 49
