Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Ferenc: Franciaország története 1919-1995.
Könyvekről sem hasonlított a korábbi századokra. Ebben pedig azon eszmerendszer megléte, illetve hangsúlyozása anakronisztikusán festett, miszerint Franciaország egy olyan állam, amely a nyugati világ fejlődésének egyfajta programot szolgáltatott, így eredendően méltó annak vezetésére is. Az első ránézésre nagyon is szélsőségesnek tűnő hozzáálláshoz azonban számos tény is tartozik, amelyek mellett - széles körű ismeretek hiányában - hajlamos elmenni az ember. A 20. századi francia állam - igaz, sajátos vonásait megtartva, de - igenis sokat adott a világnak, ha pedig csak öreg kontinensünket vesszük figyelembe, akkor még inkább kidomborodik mindezen tény, így egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azon kínálkozó lehetőséget, hogy történelmét megismerjük és esetlegesen megértsük. Ha Európa második világháború utáni történetével foglalkozunk, az egyik kardinális kérdésként az integráció alakulása vetődik fel. Az 1974 és 1981 között elnöklő Valéry Giscard d'Estaing „a közvélemény előtt igyekezett magát az elődök nehézkességétől elszakadó, modern politikusnak beállítani. Ebbéli igyekezetének voltak propagandaízű s voltak mélyebb vonatkozásai is."6 Nyugat-Európa-politikájának középpontjába a nyugatnémet állammal való kapcsolatokat helyezte, amelyek sikerességét nemcsak az akkori kancellárral, Helmut Schmidttel fennálló jó viszonya, hanem egy fontos nemzetközi esemény is garantálta. Az 1973-as izraeli-egyiptomi háború és az olajválság nyomán az amerikaiakba vetett addigi nyugat-európai bizalom megingott, így „Giscard politikailag a korábbiaktól lényegesen eltérő helyzetet használhatott ki, amely végül nagyjából a francia kívánságoknak megfelelő közös Európa-politikához vezetett."' Továbbá, a nemzetközi szakirodalomban „d'aprés-vous Valéry"8-nek nevezett módszer - miszerint az NSZK gazdasági erejének visszafogásával biztosított politikai előnyöket Franciaország számára - is sokat lendített az európai integráció sikerességét illetően. Összességében elmondható, hogy a „két ország a kezdetektől döntő szerepet játszott a nyugat-európai integráció kialakításában és fejlődésében".9 Egy ország történelmének tanulmányozása kapcsán nem feledkezhetünk meg a körülötte zajló eseményekről, azok evidenciában tartásától, vagyis a nemzetközi kapcsolatok változásairól és eseményeiről. Mindez sokszor visszaköszön a monográfiában, amelynek fejezetenkénti megosztása „a francia történetírásban leggyakrabban használt felosztást követi, amely az V. Köztársaság esetén az egymást követő elnökök szerint rendezi az eseményeket. Innen adódik a kötet záró időpontja is, lévén, hogy Mitterrand második elnöksége pontosan a kilencvenes évek közepére esik."10 A 20. századi francia történelem folyamatai hét nagy fejezetre oszlanak a kötetben, ebből az első foglalkozik részletesen a két háború közötti időszakkal, a második Franciaország részvételével a második világégésben, a következő a IV. Köztársasággal, a fennmaradó négy fejezet pedig az elnökök időrendjében az V. Köztársaság 1995-ig tartó történelmével. A monográfia egyes fejezetei jól elhatárolható részekre, alfejezetekre tagolódnak, logikailag csaknem azonos felépítésűek, eltérést csak a különféle történelmi periódusok jellege ad. Az alapvetően 200 Külügyi Szemle
