Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - AFRIKA - Illés Zoltán: Dél-Szudán - egy független állam létrejötte és kihívásai
Dél-Szudán - a független állam létrejötte és kihívásai az alaphangot a függetlenség utáni időszakra, hiszen Kartúm eltávolodásával délen az állami és nem állami szereplők közti viszonyok új alapokra helyeződnek. A kormány nyilatkozataiban szinte minden esetben Kartúmot vádolja a lázadások anyagi és felszerelésbeli támogatásával. Márciusban az ügy odáig fajult, hogy a déliek néhány napra felfüggesztették a párbeszédet az északiakkal. Az SPLM főtitkára, a shilluk Pagan Amum katonai dokumentumokra hivatkozva megvádolta az NCP-t, hogy a lázadó csapatokat megszervezik, felszerelik és útjukra engedik, hogy destabilizálják a létrejövő déli államot, és megdöntsék annak kormányát.52 A dokumentumok hitelességét hevesen cáfolta az NCP. A fegyveres lázadásokban Kartúm érintettsége kérdéses. Az kétségtelen, hogy a második polgárháború során Kartúm gyakran szervezett milíciákat a vezetésben mellőzött etnikumok soraiból, és az is kétségtelen, hogy e gyakorlat folytatása ma is előnyökkel járna. A belső fegyveres konfliktus egyrészt elvonja a kormány figyelmét és erejét a tárgyalásoktól és az állam szolgáltatásainak kiépítésétől, másrészt a folyamatos belső harcok azt mutatják a nemzetközi közösségnek, hogy az SPLM képtelen kormányozni az új államot. Az is kétségtelen azonban, hogy a déli kormánynak jól jön az „északi kártya" kijátszása, hiszen így minden fegyveres felkelés felelősségét Kartúmnak lehet tulajdonítani, és ebben az esetben az SPLM csak elszenvedője az északi összeesküvésnek. Az események és nyilatkozatok tanulmányozásából arra következtethetünk, hogy az igazság nem fekete-fehér. Néhány fegyveres felkelést valóban támogat Kartúm, néhány azonban csakis belső ellentétek kifejeződése. A megfelelő válasz a teljes lefegyverzés lenne, melynek minden érintett területen egy időben kell megtörténnie, és meg kell akadályozni a begyűjtött fegyverek újraeladását is. Ebben az esetben a lázadó helyi hatalmasságok nem tudnának néhány hét alatt milíciát szervezni a harcban járatos és felfegyverzett lakosság körében. A jelenlegi taktika, azaz a hadsereg gyors ellencsapása az adott területen, sok civil áldozattal jár, hatalmas veszteséget okoz a helyi lakosságnak, amely ezért a kormányt okolja, és a lázadók által könnyen mobilizálhatók lesznek egy esetleges újabb csapásra. A kormánynak külön kell választania magát a hadseregétől, és a lassan szerveződő, még nem hatékony, professzionális rendőrség bevetésével kell reagálnia a helyi konfliktusokra, hogy elkerülje az etnikai, illetve klánbeli hovatartozás alapján zajló bosszúhadjáratokat. A belső ellentétek kifejeződésének harmadik, demokratikus szintje a politikai ellenzék szerveződése. A politikai ellenzék gyenge, tapasztalatlan és gyakran összefonódik a katonai ellenállással. Aktivitása nem szervezett és nem folyamatos, hanem reaktív. Az ellenzéknek - saját erejének felismerése és következetes alkalmazása mellett - el kell határolnia magát a fegyveres lázadóktól és a hadseregtől. Az ellenzék evolúciója valójában csak a referendum után, a közös ellenfél kilépésével kezdődött meg. A referendum előtti időszak legfontosabb eseménye a 2010 októberében megtartott dzsubai összpárti konferencia volt. Ezen a többnapos rendezvényen olyan ősellenségek 2011. nyár 191
