Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - AFRIKA - Illés Zoltán: Dél-Szudán - egy független állam létrejötte és kihívásai
Dél-Szudán - a független állam létrejötte és kihívásai Dárfúr, Núbia) a britek minimális fejlesztéseket valósítottak meg, a helyi kormányzás tulajdonképpen a törzsi rendszerű berendezkedés konzerválása révén maradt hatékony, a cél csupán a viszonylagos nyugalom fenntartása volt. A folyó mentiek privilegizált helyzetük révén behozhatatlan előnyre tettek szert a hatalomban, amelyet a britek távozása után is fent tudtak tartani, és létrehozták azt a centrum-periféria állapotot, amely Szudán modern konfliktusainak fő okává vált. A brit kormányzók felismerték, hogy a három déli tartomány - Bahr al-Ghazal, Felső- Nílus és Equatoria - arabizációja és iszlamizációja13 nem vagy csak igen kevéssé történt meg. Az északi, arab identitáséi törzsek kereskedői, a dzsellábák az évszázadok során csupán felszíni kulturális hatást gyakoroltak a Fehér-Nílus mentén élő népekre, sőt a rabszolga-kereskedelem révén gyűlöletet is szítottak az északiakkal szemben az etnikailag igen változatos régióban. 1929-ben a gyarmatosítók meghirdették a déli programot, amely a déli három tartomány „elzárását" jelentette. Nemcsak a külföldiek, de az északiak is csak engedéllyel léphettek be a területre. A britek célja a dél „megmentése" volt az arabizáció és az iszlamizáció lassú, ám hatékony folyamatának eredményétől, hogy zavartalanul érvényesüljön a keresztény missziók térítő és egyúttal az angol nyelvet terjesztő tevékenysége. így alkalmazták a már bevett kelet-afrikai kormányzási stratégiájukat. Elkövettek azonban egy súlyos hibát: a leválasztás nem jelentette önálló kolónia létrehozását, ezzel előkészítették a talajt a térség későbbi erőszakos arabizációjához, marginalizációjához és végső soron a polgárháborúhoz. Amennyiben a dél lezárását és az új programot a teljes leválasztás és egy déli, dzsubai, waui vagy malakali brit adminisztrációs központ létrehozása követte volna, talán megmenthették volna Dél-Szu- dánt az évtizedes elnyomástól és vérfürdőtől. Ám ez gazdasági okokból nem így történt. Dél-Szudán a britek számára egy elmaradott és csupán stratégiailag fontos régiót jelentett. A britek a dél-szudániaknak adták a különválást, a vallást és az angol nyelvet, ám Kartúmnak adták az irányítást. A függetlenség előestéjén Kartúm nem vette figyelembe a délieknek a hatalomban való részarányos képviseletet illető igényeit. Az akkori déli elit frusztrációját kiválóan illusztrálja egy helyi kereskedő 1954-ből származó véleménye: „Nos, úgy tűnik, északi barátaink további száz évre akarnak minket gyarmatosítani.''14 A fentieket tekintetbe véve szerintem a függetlenségi láz ez alkalommal sem terjed tovább, hiszen a nyugat-szaharain kívül egyetlen szeparatista törekvés sem említhető egy lapon a dél-szudániak fél évszázados szabadságharcával és kettős gyarmatosítási történelmével. A kontinensen a jelenlegi aktív szeparatista mozgalmak nem lesznek képesek lázadásukat a nemzetközi közösség szemében függetlenségi háborúvá előléptetni, hacsak a kontinensen aktív nagyhatalmak érdekei nem ezt kívánják.13 Szudán esetében az önrendelkezési referendum útján megvalósuló államelszakadás sajátos körülmények komplex megjelenése és a nagyhatalmi érdekek miatt történhetett meg. Kartúm nemzetközileg elszigetelődött, dél szabadságharca szimpatikussá vált, különösen 2003 óta, amikor Dárfúrban is kirobbant a polgárháború.16 Az átfogó 2011. nyár 179
