Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - BÉKEFENNTARTÁS ÉS BIZTONSÁG - Vincze Dalma: A NATO átalakuló koszovói jelenléte
Vincze Dalma csökkentik csapataik számát a tartományban, az EBESZ megfigyelő missziója pedig beléphet Koszovóba. A megállapodást azonban sem az albán, sem a szerb fél nem tartotta be. A NATO álláspontja egyre keményedéit: a szövetség repülőgépei 1998 júniusában erődemonstráció céljából egy napig a szerb határhoz közel cirkáltak a légtérben (Operation Determinded Falcon), majd a szövetség októberben légi csapásokkal fenyegette meg Belgrádot. 1999 januárjában, a szerb erők racaki mészárlása után a NATO újra légi csapással fenyegette Milosevicet azért, hogy rákényszerítse a tárgyalásokra. Az Egyesült Államok, Oroszország és a vezető európai államok (az úgynevezett Kontakt Csoport)6 közvetítésével zajló tárgyalások, majd az 1999. február 6-án a franciaországi Rambouillet-ban kezdődő konferencia azonban nem hoztak eredményt. A felvázolt megállapodást Milosevic visszautasította. A Kontakt Csoport javaslata szerint Koszovó széles önállósággal, de Jugoszlávia része maradt volna, státusáról rövid időn belül a „koszovói nép akaratának figyelembevételével" döntenének. A megállapodás betartása felett a NATO koszovói missziója (KFOR) őrködött volna. A megállapodás melléklete szabad mozgást engedélyezett a NATO-erőknek Jugoszlávia területén, amely kitétel Belgád számára elfogadhatatlan volt. A rambouillet-i kudarccal megrekedt diplomáciai erőfeszítések sikertelensége végül elvezetett a NATO 1999. március 24-én kezdődő és 78 napig tartó légi csapásaihoz (Operation Allied Force, OAF). Sokan megkérdőjelezik, hogy a rambouillet-i konferencián Milosevic elé tett javaslat őszinte kísérlet volt a megállapodásra, a visszaemlékezések szerint azonban a tárgyalások alatt Milosevic meg sem kísérelte megváltoztatni a számára elfogadhatatlannak tartott részeket.7 Az ENSZ-felhatalmazás nélküli NATO-beavatkozás motivációról és az egyes NATO-tagállamok szerepéről rendkívül sok elemzés született már. Az ilyen témájú elemzésekben a beavatkozás főbb okaiként elsősorban a humanitárius katasztrófa megállítását,8 a NATO reputációjának megőrzését, szerepének megerősítését, valamint a boszniai háború alatti sikertelen NATO szerepválás tapasztalatait9 említik. A légi csapásoknak június 9-én a NATO és Jugoszlávia (ma már Szerbia) között a macedóniai Kumanovóban megkötött katonai-technikai megállapodás10 aláírása vetett véget. A kumanovói megállapodást az ENSZ BT 1999. június 10-i, 1244. számú határozata is megerősítette. A megállapodás kevésbé volt drákói, mint a Rambouillet-ban prezentált javaslat. Lényegében a javaslatnak a NATO-erők jugoszláv területen való szabad mozgását kimondó mellékletét kihagyták, így a végső megállapodás Milosevic szempontjából is tartalmazott némi „nyereséget".11 A KFOR - ENSZ-felhatalmazás alapján - békekikényszerítő és béketámogató missziónak indult, és koszovói működésének máig ez a természete. A NATO KFOR-on keresztüli koszovói jelenlétének alapját és működési keretét így a kumanovói megállapodás és az ENSZ BT 1244. számú határozata adja. E két dokumentum nyomán Koszovó nemzetközi igazgatás alá került. A KFOR mandátuma szélesebb volt, mint a korábbi NATO-vezetésű békefenntartó erőnek, a boszniai IFOR/SFOR-énak. A BT-határozatban kimondott feladatai szerint a misszió támogatta 118 Külügyi Szemle
