Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Marján Attila: Krízis előtt - krízis után. Quo vadis, Európa?
Marján Attila területén. Az energiaszállító országokkal kötött különalkuk ideig-óráig és csak egyes tagállamoknak jelentenek megoldást, valójában Európa gyengeségét demonstrálják és konzerválják. Az EU rendkívüli sikere a közös pénz bevezetése és stabilan tartása. De ha megkérdeznének száz közgazdászt bárhol a világon, hogy mit gondolnak arról a gazdasági integrációról, amelynek közös a pénze, de alig létezik adóharmonizáció, sőt a döntéshozatal az adózásban még mindig az egyhangúság elvére, vagyis a vétóra alapul, valószínűleg mind a száz azt mondaná, hogy ez a pénz hosszú távon nem életképes. A közös pénz válsága idején naponta találkozunk ilyen véleményekkel. Természetesen a hadviselés, a diplomácia, a nemzetbiztonság, a költségvetés és az adózás a nemzeti szuverenitás sarokpontjai. A modem nemzetállam és a szuverenitás eszméje éppen Európában alakult ki évszázadokkal ezelőtt. Nehéz túllépnünk rajta. De a kényszer majd ezen is átsegíti Európát, mert a status quo hosszú távon fenntarthatatlan. Európa mai helyzete két hasonlattal is leírható: tekinthetünk rá úgy is, mint egy áldott állapotban lévő nőre, aki a politikai unió magzatát hordja a szíve alatt. A túl korai születés a gyermek halálát, a túlhordás pedig mind a csecsemő, mind az anya végét jelentené. De Európára tekinthetünk úgy is, mint egy hermafroditára, aki mind a mai napig nem tudja eldönteni, hogy államközi vagy föderális képződmény-e. Az előbbi típusban a tagországok, az utóbbiban a közös intézmények vannak irányító szerepben. Európa történelmi feladata most a hermafrodita állapotból való továbblépés a szorosabb integráció irányába. Az egyetlen bővítési forduló, amelyet nem kísért mélyülés, éppen az eddig a legnagyobb heterogenitást eredményező keleti bővítés volt. Ennek a történelmi lépésnek lett volna a mélyülési ellensúlya az elvetélt európai alkotmány. Eliánya érződik: az EU működik ugyan, de alapvető orientációs kérdésekben (akarunk-e politikai uniót, hol vannak az EU határai, mi az unió alapvető funkciója és célja) még nincsenek világos válaszok. Eddig - néhány látványos és átmeneti kivételtől eltekintve, mint a közös pénz vagy a schengeni rendszer - a földrajzi bővülés a funkcionális bővüléssel (ezt szokás mélyülésnek is nevezni) kéz a kézben haladt, az új tagok teljes egészében csatlakoztak az integrációs spektrumhoz, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy előbb-utóbb az ösz- szes EU-szabályt bevezetik. Nyilvánvaló, hogy egy bizonyos ponton túl a földrajzi és a funkcionális bővülés (vagy szinten tartás) nem valósítható meg egyszerre. Vagyis Európának minden bizonnyal új fejlődési modellt kell választania néhány évtizedes távlatokban. A következő évtizedek EU-bővítési körei mindenképpen újradefiniálásra késztetik az uniót. Törökország esetleges EU-tagsága a legfontosabb dilemmája az uniónak, de már a török tagság nélkül is egy fejlett és egy fejletlenebb régió fog egymással szemben állni az EU-ban. A központtól egyre nehezebb lesz elvárni, hogy beengedje piacaira a periféria munkavállalóit, és hogy fenntartás nélkül beleegyezzen az új, akár Ázsiáig tartó Európa finanszírozásába, a perifériától pedig azt, hogy a legnehezebb EU-szabályokat is teljes mértékben betartsa. A jövő bővítési stratégiájának 22 Külügyi Szemle
