Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)

2011 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kökény Andrea: Fiaskó: george Clinton Gardner levelezése az amerikai-mexikói határfelmérésről (1849-1854)

Könyvekről a határvidéket, csak egy részét jelentették azoknak a nehézségeknek, amelyekkel a ha­tárkijelölő bizottság tagjainak nap mint nap meg kellett küzdeniük. Települést - San Diego, El Paso del Norte és Matamoros kis városán kívül - egyet sem találtak út köz­ben. Néhány szakaszon a Gila, illetve a Rio Grande folyómedrének legmélyebb részén kellett kijelölniük a határt, ami már önmagában véve is kemény feladat volt. Máshol viszont, „tereptárgyak" és egyéb viszonyítási pontok hiányában, tulajdonképpen a „semmi közepén" kellett kimérniük, kijelölniük azt - a fontosabb pontokon a keleti partról hozatott márvány, illetve vas oszlopokkal. Mindezt egy olyan vidéken, amelyen akkoriban még nagyrészt különböző indián törzsek éltek, akiknek semmi okuk nem volt arra, hogy figyelembe vegyék a két szomszédos ország diplomatái által megálla­pított határokat. így aztán nem csoda, hogy a munka közben szinte végig anyagi ne­hézségekkel, eszköz- és utánpótláshiánnyal küzdő amerikai határbizottság, amelynek létszáma néha a negyven főt is elérte, gyakran megfogyatkozott. George Clinton Gardner végigjárta az egész útvonalat - bizonyos szakaszait nem is egyszer -, s bár az amerikai és a mexikói bizottság számos magas rangú tagjától maradt fenn írásos beszámoló, amelyek közül néhányat ki is adtak, az ő levelezése teljesen más nézőpontból mutatja be a földmérők munkáját. Beosztottként dolgozott, de jól ismerte mindazokat a feladatokat, a szervezés logisztikai és anyagi nehézségeit és a háttérben húzódó politikai csatározásokat, amelyek közepette végül kijelölték az új határt. Személyes hangvételű levelei különleges forrásai a korszak történetének. Olva­sásuk közben az is nyilvánvalóvá válik, mire utal a címben a fiaskó, miért tekinthető a határbizottság több mint öt évig tartó tevékenysége kudarcnak. A kötet szerkesztői, Jane Lenz Elder és David J. Weber fontos adalékkal szolgálnak a mexikói-amerikai határvidék történetéhez. 1996-ban közösen alapították a dallasi So­uthern Methodist University történelem tanszékéhez kötődően az Egyesült Államok délnyugati határvidékének kutatására specializálódó intézetet (William P. Clements Center for Southwest Studies). Jane Lenz Elder 2001 óta vezető könyvtárosként dolgo­zik, kiállításokat rendez és publikál. David J. Weber pedig az intézetet olyan történész­műhellyé és kutatóközponttá alakította, amely számos mesterszakos és doktorandusz hallgató pályájának kiindulópontjává, a szakma legrangosabb képviselőinek bázisává vált. Sajnos, mialatt a Gardner-levelezés kiadásán dolgozott, gyógyíthatatlan betegség­gel kellett megküzdenie, s 2010 augusztusában, néhány hónappal a kötet megjelenése után elhunyt. Az utolsó munkájáról készült ismertetővel David J. Weber emléke előtt is kívánok tisztelegni. Kökény Andrea 206 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents