Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - INTEGRÁCIÓELMÉLET - Csehó Júlianna: A európai integrációs politikák kialakításának módszerei és az Európai Unió gazdasági kormányzata
Csehó Julianna készít arról, hogy a tagállamok miként haladtak, haladnak előre az iránymutatások végrehajtása érdekében. Amennyiben egy tagállam előrehaladása nem megfelelő, az Európai Tanács ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam részére, hogyan kellene változtatnia gazdaságpolitikáján. Szankcióként pedig nyilvánosságra hozhatják ezeket az ajánlásokat. Míg korábban főleg makrogazdasági jellegű, és azon belül is alapvetően a fiskális politikát érintő iránymutatásokat fogalmaztak meg, 2003-tól kezdődően a Lisszaboni stratéga megvalósításához kapcsolódó célkitűzések is helyet kaptak az átfogó iránymutatások között. 2005 óta, a Lisszaboni stratégia félidős felülvizsgálata óta, a korábbi Átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások helyett úgynevezett Integrált iránymutatások készültek három-három évre (2005-2008 és 2008-2010), amelyek már a makro- és mikrogazdasági iránymutatások mellett a foglalkoztatási iránymutatásokat is tartalmazták. (Korábban a foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokat egy külön dokumentum tartalmazta, az úgynevezett Employment Guidelines. Az első foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokat 1998-ban dolgozták ki.) A gazdaságpolitikai iránymutatásokkal kapcsolatosan azt mondhatjuk, hogy ez a politikai koordinációs módszer klasszikus eszközének tekinthető. A tagállamok számára alapvetően ajánlásokat fogalmaz meg, de ezen ajánlások betartásának kikényszerítésére csak informális eszközök állnak rendelkezésre. A Gazdasági és Monetáris Unió gazdaságpolitikai koordinációja, azaz a gazdasági unió pillére tekintetében azt mondhatjuk, hogy az iránymutatások csak részben szolgálják a makrogazdasági politikák összehangolását. A 2008-2010 közötti 24 integrált iránymutatásból csak hat vonatkozott a makrogazdaság területére. A többi 18 iránymutatás a Lisszaboni stratégia megvalósítását támogatta. Tíz iránymutatás vonatkozott a mikrogazdaság (vagyis a struktúra politika), nyolc iránymutatás a foglalkoztatáspolitika területére. A Gazdasági és Monetáris Unió gazdasági unió pillérének másik fontos eszköze, az 1997-ben elfogadott és 2005-ben megreformált Stabilitási és növekedési paktum (valamint a szerződéses alapokon nyugvó, a Stabilitási és növekedési paktum „korrekciós" ágához tartozó úgynevezett túlzotthiány-eljárás, Excessive Deficit Procedure, EDP) a költségvetési politika területét érinti. Ez az eszköz azt a célt szolgálja, hogy az euróövezethez való csatlakozás után is biztosítsa, hogy a tagállamok hosszabb távon se veszélyeztessék túl laza költségvetési politikájukkal a monetáris unió stabilitását. A rendelkezések kevésbé szigorú formában minden EU-tagállamra, azaz nem kizárólag az euróövezeti tagországokra vonatkoznak. E rendelkezések lényege, hogy a tagállamoknak saját költségvetésük kialakításakor kerülniük kell, hogy ott túlzott költségvetési hiány alakulhasson ki. Az Európai Bizottság feladata figyelemmel kísérni a költségvetési fegyelem betartását, amelyhez a Stabilitási és növekedései paktum alapján két mutató tartozik: a költségvetési hiány arányának alakulása a bruttó nemzeti termékhez viszonyítva (amely elvileg maximum három százalék lehet), valamint az államadósság alakulásának aránya a bruttó nemzeti termékhez viszonyítva (amely pedig elvileg maximum 60 százalék lehet). 168 Külügyi Szemle
