Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Marján Attila: Krízis előtt - krízis után. Quo vadis, Európa?
Marján Attila A krízistől függetlenül létező kihívások Fontos látnunk, hogy a 2010-re kibontakozó pénzügyi és gazdasági válság, amely a közös pénz létét is veszélybe sodorta, egy sui generis válságnak tekinthető, éppen azért, mert egy sui generis vállalkozás - az Európai Unió - sorsát veszélyezteti. Vagyis ma már nem pénzügyi válságot látunk, hanem az egész integrációs folyamatot megakasztható politikai válságról beszélünk. Az euró és az EU sorsa ugyanis nem választható el egymástól. Ettől a válságtól függetlenül azonban az EU-nak már egy évtizede jelentős kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek a kihívások a következő évtizedekben egyre jelentősebbek lesznek. Mindezt a jelenlegi válság csak felerősítette, illetve látványosabbá tette. Az Európai Unió népessége jelenleg majdnem félmilliárd fő, több mint az Egyesült Államok és Oroszország lakossága együttvéve. Az EU a világ legnagyobb egységes piaca, és - ma még - a legfontosabb kereskedelmi hatalma, a világon megtermelt javak csaknem egyharmada származik innen, GDP-je pedig meghaladja az Egyesült Államokét. Közös valutája, az euró a dollár után a második legfontosabb fizetőeszköz és tartalékvaluta a világon. De Európa pozíciói drámaian romolhatnak a jövőben. Ha a jelenlegi növekedési trendeket előre vetítjük, 2050-re az EU részesedése a világ termeléséből a jelenlegi felére esik vissza, Japán részesedése szintén megfeleződik, az Egyesült Államok ezzel szemben némileg meg is erősíti pozícióját. Az igazi nyertesek azonban Kína és India lesznek, de Brazília gazdasága is előretör, és 2025-re megelőzi Olaszországot, 2031-re Franciaországot, 2036-ra Németországot. 2041-re várhatóan Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, és India már 2032-ben felülmúlja Japánt. Az európai aktív, munkaképes népesség 50-60 millió fővel csökken a következő fél évszázadban,3 ha nem kalkulálunk a bővítések és a bevándorlás hatásával, amely, ha a tagállamok nem megfelelően kezelik, súlyos társadalmi feszültségeket okozhat a jövőben. Európa a harmadik évezred elején modellválasztási kényszer elé került, miközben állandó defenzívában próbálja megtartani nemzetközi pozícióit, és próbál úrrá lenni belső gazdasági és társadalmi problémáin. A modellválasztás problémája legalább olyan nehéz kérdés, mint az, hogy lesz-e politikai unió, és fontos látni azt is, hogy politikai unió elvileg létrejöhet többféle gazdasági-társadalmi európai értékrend, vagy ha úgy tetszik, modell alapján.4 Egyre gyakrabban hallunk a globalizációellenes protekcionista törekvések megerősödéséről. Európa gyakran képtelennek bizonyul a reformokra, és az európaiak mintha még mindig nem értenék, micsoda kihívást jelent a kontinens számára az elképesztő sebességgel modernizálódó Kína és India. A gyors gazdasági és szociális reformok elkerülhetetlenek, ha Európa meg akarja őrizni erejét és nemzetközi jelentőségét és a társadalmi jólét jelenlegi szintjét. A globalizáció kihívásai miatt az európai modell reformra szorul, mert Európa gazdasági és technológiai lemaradása hosszú távon nemcsak nemzetközi szerepét, de egész szociális rendjét is alááshatja. Az elmúlt években, és főleg 12 Külügyi Szemle
