Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - AFRIKA - Besenyő János: Az Afrikai Unió által vezetett misszió (AMIS) tapasztalatai Darfúrban: afrikai problémák afrikai válaszokkal?
Az Afrikai Unió által vezetett misszió (AMIS) tapasztalatai Darfúrban bokát telepíteni, akkor fegyvert is lehet ellenük használni. Az elkobzott irat bizonyította, hogy a kormányzat nemcsak tudott a tartományban folyó gyilkosságokról, a falvak felégetéséről, az emberek terrorizálásáról, javaik elkobzásáról, majd pedig elüldözésé- ről, hanem abban tevékenyen (irányítóként) részt is vett. Ennek tükrében vérlázító volt a szudáni kormánynak az a kijelentése, hogy nem kellenek Darfúrba békefenntartók, mert ő is képes szavatolni az ott élő civilek biztonságát.22 Egy 2004-ben a BBC stábja által készített interjúban Seth Appiah-Mensah alezredes nyíltan azzal vádolta a szudáni kormányzatot, hogy felfegyverezte a dzsandzsavid csapatokat, kiképzést nyújtott nekik, sőt olyan szinten együttműködtek a polgári lakosság elleni hadműveletekben, hogy a békefenntartók meg sem tudták őket egymástól különböztetni, mivel sok esetben mind az egyenruházatuk, mind a felszerelésük és fegyverzetük azonos volt.23 Ezek után talán nem csodálkozhatunk azon, hogy az AMIS vezetői kételkedtek a kormány őszinteségében, főleg annak tükrében, hogy Khartoum kötelezte magát, hogy lefegyverzi az arab szabadcsapatokat. Erre mind a 2004. április 8-án aláírt tűzszüne- ti egyezségben, mind pedig a 2004. november 9-i abujai megállapodásban kezességet vállaltak a kormány képviselői. Ennek ellenére a dzsandzsavidok továbbra is szabadon folytathatták tevékenységüket.24 Az egyik arab vezető nyíltan elismerte, hogy a szudáni kormányzat támogatásával indítottak harcot a békés polgári lakosság ellen. Állítása szerint a kormány biztosította nekik a szükséges logisztikai hátteret, beleértve a fegyvereket, ételt, pénzt, sőt különböző okmányokat is, amelyek birtokában támogatást kaptak a reguláris csapatok parancsnokaitól.23 Ezek után nehezen hihető, hogy az arab szabadcsapatok csak úgy, a saját szakállukra tervezték meg az akcióikat, és hogy a khartoumi vezetés támogatása nélkül ilyen „sikereket" (majdnem hárommillió menekült és több mint 250 ezer halott, nagy részük nő, gyermek és idős ember volt) érhettek volna el. Egy másik milicista vezető, Musa Hilal, aki Darfúr északi részén tevékenykedett, elismerte, hogy a kormányzat által küldött és fizetett katonatisztek szervezték a dzsandzsavid és más fegyveres csoportok támadásait a civilek ellen. Ezeket a csoportokat (Popular Defence Force) közös irányítás alá vonták, és tevékenységüket a tartományba települt kormánycsapatok parancsnokai, illetve a khartoumi vezetők koordinálták.26 Musa Hilal nyilatkozatát a szudáni rezsim vezetői tagadták, de a védekezésük nem volt igazán meggyőző. A saját szememmel láttam szudáni katonai és rendőri igazolványokat, amelyeket a falvak elleni támadásokban nagy ritkán agyonvert „dzsandzsavidok" zsebében találtak az atrocitások kivizsgálására érkező békefenntartók. így 2005 végén előttem is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az arab szabadcsapatok soraiban szudáni katonák és rendőrök is követtek el fegyveres bűncselekményeket a békés civilek ellen. A humanitárius szervezetek szintén súlyos vádakat fogalmaztak meg a szudáni kormányzat ellen, amely válaszul megtagadta a tartományba, sőt az országba való beutazásukat. Azok a segélymunkások és magánszemélyek, akik kormányzati atrocitásokat 2010. tavasz 97
