Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2010. június 15.-szeptember 30.
Külpolitikai eseménynaptár magyar elnökségre vár. Magyar részről Martonyi János külügyminiszter vett részt a megbeszéléseken. Augusztus Augusztus 5. Csehország: Martonyi János külügyminiszter cseh partnerével, Karel Schwarzenberggel tárgyalt Budapesten. Abban állapodtak meg, hogy ezentúl Csehország és Magyarország közösen működtethet diplomáciai képviseleteket. Augusztus 13. Nemzetközi sport: Schmitt Pál köztársasági elnök Szingapúrba érkezett a magyar csapattal, hogy részt vegyen a 14-én kezdődő I. ifjúsági olimpia megnyitóján és a nyitás váltófutásán. Augusztus 14. Szerbia: A Vajdaságba utazott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol találkozott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel, majd Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével közös sajtótájékoztatót tartott. A magyar kormányfő beszédet mondott Palicsfürdőn, a Szent István-napi ünnepségen. Augusztus 14-15. Románia/Magyarság: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Sepsi- szentgyörgyön tárgyalt a helyi magyarságot tömörítő polgári pártok vezetőivel. Augusztus 25. Nemzetközi találkozó: Orbán Viktor miniszterelnök Rómába utazott, és Castel Gandolfóban részt vett a keresztény törvényhozók nemzetközi hálózatának alakuló tanácskozásán (26-29.). Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára 26-án csatlakozott a kormányfőhöz. Augusztus 26. Vatikán: Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalában fogadta Juliusz Janusz apostoli nunciust. Moldovai Köztársaság: Martonyi János külügyminiszter hivatalában fogadta moldovai partnerét, Iurie Leancát. Magyarország minden lehetséges eszközzel támogatja Moldova európai uniós integrációját, politikai és gazdasági stabilitásának megteremtését. Augusztus 29-30. Nemzetközi találkozó: Megkezdődött az 5. Bledi Stratégiai Fórum, amelyen magyar részről Martonyi János külügyminiszter és Matolcsy György gazdasági miniszter vett részt. Augusztus 30. Finnország: Alexander Stubb finn külügyminiszter Budapesten tárgyalt Martonyi Jánossal. Augusztus 30-31. Diplomácia: Megtartották a magyar külképviseletek vezetőinek hagyományos éves értekezletét. Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter előadást tartott, több szakpolitikai témában az érintett tárcavezetők tájékoztatták a diplomatákat. Augusztus 31. Belgium: Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten találkozott Kris Peeters flamand miniszterelnökkel. Szeptember Szeptember 1. Románia: Bukarestben tett látogatást Martonyi János külügyminiszter. A román diplomáciai külképviseletek vezetőinek konferenciáján tartott előadást a 218 Külügyi Szemle