Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Benisné Szabó Éva: A közoktatás a demokratikus Spanyolországban (1975-2009)
A közoktatás a demokratikus Spanyolországban (1975-2009) A Montoya-törvény alkalmas a leginkább arra, hogy rámutassunk: a XIX. század oktatási reformjai elsősorban szervezeti jellegűek voltak és igen erősen centralista vonásokat mutattak. Módszertani megújulásnak kevés nyomát találjuk. Továbbra is a memorizálás volt az uralkodó módszer, nagy hangsúlyt kapott a fegyelmezés és a vallásos nevelés. Az egyház továbbra is fő részese volt az oktatási-nevelési folyamatnak. A tanítóképzőkben hittant és Szentírás-történetet tanítottak, ezenkívül a spanyol nyelvtant és helyesírást, a mértant, a vonalas rajzot és a földmérés elemeit, számtant, mezőgazdaságtant, illetve egy kurzust a nevelés alapjairól. A felsőszintű tanítóképzőben az algebra elemeit, fizikát és más természettudományokat, valamint a kereskedelem és ipar alapismereteit felölelő tárgyat tanultak.10 A XIX. század folyamán a tanítók száma megnőtt, ami utalhat az iskolák számának növekedésére is. A Kéri Katalin által közölt adatok szerint 1855-ben 20.622 fő volt a tanítók száma (ebből magániskolákban: 3977), míg 1908-ban 26.589 (ebből 5212 magániskolában). Az alsó fokú közoktatás kötelezővé tétele és a tanítói létszám emelkedése azonban csupán a XVIII. századi analfabetizmus arányain javított. A XX. század elején az írástudatlanság még 65%-os volt, és a tanköteles korú gyermekek 60%-a továbbra sem járt iskolába. Mindamellett, új mozzanatok is említést érdemelnek. Elsősorban az, hogy megnövekedett a magán (döntően katolikus) elemi és középiskolák jelenléte az oktatásban. Szót érdemel még a természettudományos ismeretek arányának növekedése, a „post- secondary" képzésben pedig a szakképzés megerősödése. E XIX. századi folyamatban az 1868-74-es köztársasági, forradalmi periódusnak az oktatást érintő rendelkezései nem kerültek át a gyakorlatba, de ezek jelezhették egy haladó kisebbség pedagógiai felfogását: szabályozták a magán- és állami iskolák közötti egyensúlyt, meghirdették az oktatás szabadságát, és a középiskolai szakaszt az elemi iskola folytatásaként képzelték el.11 A monarchia konszolidációja (1874) után a vallási türelem alkotmányos elvét korlátozta egy másik cikkely, amely a katolikus vallást államvallássá nyilvánította. Emiatt az iskolák állandó viták és konfliktusok színterévé váltak. Az állami oktatás konzervativizmusa, erősen vallásos jellege, az állami túlszabályozottság és centralista kontroll elleni elégedetlenség hozta létre 1876-ban, magánintézményként, az Oktatás Szabad Intézetét (Instituto Libre de Ensenanza), amely az oktatás szabadságának elvét hirdette, és a minőségi tanítóképzést tűzte ki célul. Spanyolország és Európa legjobb tudósait, íróit találjuk előadói között, és sok diákjuk lett a híres, Spanyolország megújulását célul tűző, ún. '98-as nemzedék tagja. Az intézet külföldi ösztöndíjakat adott diákjainak (ösztöndíjtanácsának első elnöke a Nobel-díjas orvos, Ramón y Cajal volt), független kutatóintézeteket alapított (a történeti intézetet Ramón Menéndez Pidal vezette). Az általa létrehozott Residencia de Estudiantes-ben - amely a magyar Eötvös Kollégiumhoz hasonlítható - tanult, például: 2010. ősz 133
