Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Matilde Eiroa San Francisco államok hivatalos diplomáciai kirendeltségeken keresztül tartották a kapcsolatot), még akkor is, ha a korabeli diplomáciai zsargon nem használta ezt a fogalmat, és a spanyol kormány csak a közép- és kelet-európai országokban hozott létre ilyen kirendeltségeket. Ezek a titulus hiánya ellenére, lényegében nagykövetségi funkciókat látták el. Értelmezésünkben tehát 1977-ben, a kinevezett nagykövetek delegálásával és nagykövetségek felállításával Spanyolország és a közép- és kelet-európai államok a már meglévő diplomáciai kapcsolatokat emelték magasabb szintre. Összegzésképpen megállapítható, hogy a spanyol és közép-, illetve kelet-európai kapcsolatoknak a polgárháború utáni első szakaszát a távolságtartás és a hivatalos érintkezések hiánya jellemezte, bár az európai szocialista országokban letelepülő spanyol köztársasági emigránsok, illetve a Spanyolországba érkező közép- és kelet-európai kivándorlók jelenléte miatt a kétoldalú együttműködés - a gátló politikai körülmények ellenére - megmaradt. A következő évtizedekben a gazdasági tényezők váltak meghatározóvá, és az ideológiai megfontolások helyett egyre inkább a pragmatizmus határozta meg mind a nyugat-európai országok, mind a szocialista tömb külpolitikáját. Spanyolország mellett Franciaország, Németország és Olaszország is nyitott Kelet-Európa irányába. A hideg- háborús közegben is egyre inkább megnyilvánuló egymásrautaltság főként a gyorsan felívelő kétoldalú gazdasági és kulturális kapcsolatok dinamizmusában mutatkozott meg; ezek a területek ekkora váltak a nemzetközi együttműködés legfontosabb színtereivé. Végezetül hangsúlyoznunk kell, hogy Közép- és Kelet-Európa, illetve Spanyolország nemzetközi helyzete igen hasonló volt a hidegháborúban; mozgásterüket a nagyhatalmak határozták meg és korlátozták is sok esetben, és kormányaiknak viszonylagos elszigeteltségben kellett megoldást találniuk a nemzetközi konfliktusok helyi hatásának kezelésére. Külpolitikájukat döntően befolyásolták a kétpólusú világrendszer nemzetközi erőviszonyai. Az eltérő hidegháborús érdekszférák körébe tartozó országok között azonban a reálpolitikai megfontolásokból létrejövő gazdasági együttműködés mellett a kultúr- és sportdiplomácia is a kapcsolattartás fontos eszköze maradt. Ha átfogóbb perspektívából szemléljük a kérdést, megállapíthatjuk, hogy Közép- és Kelet-Európa folyamatosan jelen volt a spanyol külpolitikában: a világháborúban a spanyol kormány tengelybarát elköteleződése miatt, a hidegháború időszakában a vasfüggöny ellenére is, majd 1977-ben az immár demokratizálódó Spanyolország hivatalosan is rendezte kapcsolatait a térség országaival. Természetesen, a szocialista országok ideológiájában a francóista Spanyolország „Európa utolsó fasiszta állama" volt, míg a madridi kormány, csakúgy, mint Washington, egységesen szovjet csatlósállamokként tekintett a közép-kelet-európai országokra. A hidegháborús tömbpolitika determinált- sága miatt várható volt, hogy az eltérő ideológiájú táborokba tartozó országok közti kapcsolatok a minimumszinten maradnak. Ennek ellenére, a Spanyolország és Közép92 Külügyi Szemle
