Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - J. Nagy László - Koroncz Ágnes: Spanyolország és a Maghreb-térség
Spanyolország és a Maghreb-térség /■ J. Nagy László - Koroncz Agnes S panyolföld és a Maghrebnek is nevezett Észak-Afrika (Tunézia, Algéria, Marokkó) kapcsolata több mint ezer évre nyúlik vissza.1 A VIII. században - az akkor még az ógörög képzelet szerint Hercules oszlopaiként ismert - Gibraltári-szoroson átkelő arabok 1492-ig, Granada elestéig uralták Hispánia nagyobbik részét, amelyet ők Al-Andalúsnak neveztek. A visszahódítást (reconquista) a katolikus királyok az afrikai földrészen is folytatták, ahova tömegesen menekültek a muszlimok és a zsidók (főként marokkói területre) - igaz, nem túl nagy sikerrel. Néhány presidiót azért alapítottak, amelyek közül Ceuta és Melilla2 ma is Spanyolországhoz tartozik. Ezt követően az ibériai hatalmat Dél-Amerika és az Antillák vonzotta, s csak a XIX. században, az amerikai gyarmatok elvesztése után mutatott érdeklődést a déli kontinens iránt. Az ún. tetuani háború (1859-1860) következményeként Madrid arra kényszerítette a marokkói uralkodót, hogy ismerje el fennhatóságát az Atlanti-óceán partján, Nyugat- Szaharában. A terület feletti spanyol „védnökséget" 1885-ben, a berlini konferencián a nagyhatalmak szentesítették.3 A XIX. század utolsó évtizedeiben a civil lakosság is „hódításba" kezdett Eszak- Afrikában. A nyomor elől több százezer spanyol vándorolt ki Algériába, főként az ország nyugati részének legnagyobb városába, Oranba4 és környékére, ahol a francia gyarmati hatalom földbirtokot és francia állampolgárságot ajánlott és adott nekik. Rövidesen a gyarmat egymilliónyi európai lakosának közel a felét tették ki. Amikor 1962-ben Algéria független lett, az európaiak Franciaországba távoztak, de mintegy harmincezren spanyol földön, Alicante környékén kezdtek új életet. A század végén, az 1898-as párizsi békében Spanyolország elvesztette utolsó jelentősnek mondható gyarmatait: Kubát, a Fülöp-szigeteket, Puerto Ricót. Ezt követően igyekezett bekapcsolódni a Marokkóért folytatott nagyhatalmi küzdelembe. Ebben csupán annyit ért el, hogy a Marokkó feletti protektorátust megszerző franciák 1912-ben átengedtek neki 28.000 km2 területet az északi partvidéken, amelyet csak nagy áldozatok árán tudott megtartani; 1921-ben az ellenálló rif és kabil törzsek Abd el-Krim vezetésével megsemmisítő csapást mértek a spanyol hadseregre. Az őslakosok ellenállását csak francia katonai segítséggel sikerült letörni 1926-ban. Az 1930-as években egyre erőteljesebben megnyilvánuló autonomista 66 Külügyi Szemle
