Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Spanyolország az Európai Unióban
Spanyolország az Európai Unióban kiváltó, nagyhatalmi politizálásba kezdett. Az atlantizmus jegyében 2002. április 10-én az Egyesült Államok és Spanyolország kormánya kiegészítő jegyzőkönyvet csatolt a két ország közötti védelmi és együttműködési szerződéshez. Ez felhatalmazást adott a Bush-adminisztráció számára a spanyol területeken végrehajtandó katonai manőverekre. Kiszélesítette a la Rota bázis amerikai igénybe vételének lehetőségeit. Hozzájárult az ország légterének katonai célú használatához, és biztosította az Egyesült Államok hírszerző és bűnüldöző szervei számára a szabad mozgáslehetőséget, felderítő és bűnüldöző tevékenységet. Jósé Maria Aznar egyik főszereplője volt a 2003. március 16-án, az Azori-szigeteken Georg Bush, Tony Blair és a házigazda portugál miniszterelnök részvételével tartott „háborús" csúcsértekezletnek, amely teljes támogatásáról biztosította az ENSZ-felhatalmazás nélkül indítandó támadást Irak ellen. A spanyol társadalmat és a politikai elitet mélyen megosztotta a kormány magatartása, amelyet stratégiai irányváltásként, a demokratikus átmenet óta nemzeti konszenzussal kialakított, kiegyensúlyozott Európa- és Latin-Amerika-politika feladásaként, valamint az Egyesült Államok segítségével és árnyékában megvalósítandó, ám a realitásokkal nem számoló „globális, nagyhatalmi szerepvállalásként" értékelt. Az ezzel kapcsolatban kibontakozott viták jól nyomon követhetők a Política Exterior című folyóirat 2003. évi számainak hasábjain, amelyek egyebek mellett az Egyesült Államok katonai, gazdasági, politikai és erkölcsi erőforrásainak korlátozott lehetőségeire is rámutatnak.48 A spanyol külpolitika stratégiai váltásának kérdése azonban a 2004. március 14-i általános választás után lekerült a napirendről. A 2010-es, immár negyedik soros spanyol elnökség prioritásrendszerében már az Európa-építés kapott kiemelt szerepet. Összefoglalás, kitekintés Spanyolország közösségi csatlakozásával az ország a félperifériális helyzetből kitörve, véglegesen a fejlett Európa részévé vált. A közös piaci, majd az uniós tagság alapvetően megváltoztatta Madrid nemzetközi pozícióját. Véget ért az elszigetelődés több évtizedes korszaka. Hispánia jelentős latin-amerikai érdekeltséggel, befolyással és kapcsolatokkal rendelkező európai, mediterrán középhatalommá vált. A spanyolok számára az integrációs tagság megnyitotta az aktív európai politizálás, döntésbefolyásolás és nemzeti érdekérvényesítés lehetőségét. Az ország élni tudott a történelmi eséllyel. Strukturális problémái ellenére, a kilencvenes évek elejére a világ első tíz ipari hatalma közé került. Az 1977 és 1985 között zajló csatlakozási tárgyalásokat széles körű belpolitikai egyetértés övezte. Példaértékű kompromisszum - nemzeti megbékélés és egyetértés - alakult ki az integrációs tagság alapját képező demokratikus átalakulás kérdésében is. Spanyolországban 1982-ben ért véget az átmenet időszaka, szilárdult meg a politikai és pártrendszer, a neokorporációs érdekvédelem; időtállónak bizonyult az autonómiák államának struktúrája. 2010. ősz 61