Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss /. László a Szabadságpárttal szemben. A kezdeményezés nyomán létrejött első regionális konferencián a „Regionális Partnerségre" átkeresztelt kezdeményezés az uniós politika szempontjából meghatározó területeken történő aktívabb együttműködést, valamint a partnerországok közvéleményének tájékoztatására irányuló projekteket határozott el. Bécs szempontjából a magyar politika különösen beleillett a kelet-közép-európai szövetségesnek tekinthető országok kategóriájába, mivel a kétoldalú kapcsolatok problémamentesek voltak, és Budapest az EU szankciós politikájának idején tartózkodó, és a hosszú távú érdekeket szem előtt tartó politikájával tűnt ki. Ám a többi érintett ország számos tekintetben inkább fenntartásait, semmint egyetértését hangsúlyozta az EU-ban kialakítandó „regionális érdekközösség" elképzelésével szemben, ahogy az osztrák társadalom és a szakszervezetek is tartottak a keleti kibővülés negatív hatásaitól, mindenekelőtt a munkaerőpiac megnyitásától. Nem véletlenül a keleti munkaerő bevándorlásával szemben Ausztria Németországgal együtt a hétéves moratórium támogatója volt. A partnerséggel szemben a többi ország esetében számos egyéb fenntartás is tapasztalható volt. Szlovákia a kezdeményezés megkésettségére figyelmeztetett, jelezve, hogy az ilyen kezdeményezésnek már a Vasfüggöny megszűnése után meg kellett volna születnie. Ausztria erre nem vállalkozott, mivel inkább saját EU-tagságával volt elfoglalva, s 1995-ben bekövetkezett tagságát követően majd fél évtizedig hátat is fordított keleti partnereinek, s a saját helyét kereste az unióban. A szlovén média a történelmi sztereotípiákat ismételve, hajlamos volt minden ilyen kezdeményezésben az Osztrák-Magyar Birodalom újraéledését látni. Ahogy az osztrák-szlovén kapcsolatokban a német kisebbséget hátrányosan érintő AVNOJ-határozatok22, úgy az osztrák- cseh viszonylatban a temelini atomerőmű, valamint a Benes-dekrétumok körüli vita jelentette a legnagyobb tehertételt, még akkor is, ha az osztrák külügyminiszter kijelentette, hogy a cseh csatlakozás kérdését nem lehet összekapcsolni az európai értékeknek ellentmondó Benes-dekrétumok visszavonásával.23 A „Regionális Partnerség" sorsa jelezte, hogy a kezdeményezés a belépés előtt álló államokat segítő keretként csak nagyon korlátozottan nyert elfogadást, az unión belüli regionális érdekközösség terve még kevésbé, jóllehet egy „közép-európai lobbi" elképzelése mint a Miniszterek Tanácsán belüli együtt szavazó tömb kézenfekvőnek tűnt. Annak ellenére, hogy a „közép-európai dimenzió" Bécs csatlakozásával jelent meg először az unióban, és Közép-Európa kulturális megjelenítése Ausztriában a legkiforrot- tabb, mégis a visegrádiak nézőpontjából Ausztria fejlettsége, életszínvonala és háború utáni története alapján sokkal inkább „nyugati" államnak számított, mint a csatlakozás előtt álló kelet-közép-európai államok, amelyek egykor a szovjet tömb tagjai voltak. Közép-Európa önszerveződése elsősorban a visegrádi négyek kereteit jelentette. Magyar részről nem véletlenül mutattak rá arra, hogy a „Regionális Partnerség" nem gyakorolhat kedvező hatást a visegrádiak már létező együttműködésére, ennek megfelelően intézményesítésére sincs szükség. A lengyel külügyminiszter, Vladislaw Bartoszewski azt 48 Külügyi Szemle
