Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Harsányi Iván: Egy európai középhatalom külpolitikai mozgásterét meghatározó tényezők a XXI. század elején
Egy európai középhatalom külpolitikai mozgásterét meghatározó tényezők A negatív tényezők újabb, részben az előzőkből eredő csoportja az ország gazdasági elmaradottságából eredt. Ez bizonyos fokig történelmi hagyaték volt, de tovább erősítette a Franco-kormányzat gazdaságpolitikája, amelyben a német és az olasz diktatúra anakronisztikus autarchikus-dirigista irányítási modellje élt tovább. Ezt az örökséget az országnak később - az 1959-ig elutasított, világpiac vezérelte stabilizáció és fejlesztés révén - az Európai Közösségek, majd az EU tagjaként kellett, egy jóval több ellentmondással terhelt gazdaságtörténeti korszakban (olajárrobbanások, pangás, világgazdasági korszakváltás közepette) ledolgoznia. Fontos tényező az ország mérete, lakosságának lélekszáma. Ha egy kis ország, mondjuk Magyarország, belép a NATO-ba, ezt biztonsága érdekében teszi, amelyről maga nem tudna gondoskodni. Aztán igyekszik minimalizálni saját anyagi hozzájárulását - amelyet a csatlakozás fejében kell vállalnia. Egy közepes hatalomnak, amilyenné a XX. század végére Spanyolország vált Európában, már lehetnek önálló expanzív törekvései, amelyek akár nagyobb önkéntes szerepvállalásra is késztethetik. Példa erre a 2004 előtti, néppárti spanyol kormányzat magatartása, amely - érzékelve, hogy egyes EU-tagállamok cseppet sem lelkesednek az iraki háborúért - jelentős szerepet vállalt a katonai műveletekben. A külpolitikát gyakran művelőinek korábbi hagyományai is meghatározzák. Spanyolországnak sok évszázadra visszanyúló diplomáciai kapcsolatai voltak, amelyek szálai, élénk érdeklődés formájában Magyarországig is elnyúltak.5 Ám birodalma széthullása óta már nem volt abban a helyzetben, hogy komolyan beleszólhasson a nagyhatalmak vetélkedésébe. Ezzel messzebbre látó politikusai - például a XIX. század utolsó negyedének jelentős személyisége, a konzervatív Antonio Cánovas del Castillo miniszterelnök - tisztában is voltak. Az egyetlen pont, ahol némi ütközést vállalhatott, Marokkó kisebb, északi része volt; ezt protektorátus formájában 1912-ben nemzetközi jogilag is Spanyolországnak ítélték. Ebből a fajta mérsékletből még - az egyébként a birodalmi múlt eszméjét az értékek hierarchiájában az elsők közé helyező - Franco tábornoknak is maradt valamicske. Bár ideológiai hajlama és elkötelezettsége, nemkülönben az őt hatalomra juttató kormányok iránti hálája arra ösztönözte-kötelezte volna, közvetlen II. világháborús részvétele korlátozott maradt, nem formalizálódott. Feltétlenül szólni kell a külpolitika és az ideológia kapcsolatáról is. Amíg egy államnak nincs hivatalos ideológiája, folytathatnak róla vitákat, de a külügy azoktól nagyjából függetleníteni tudja magát. Mihelyt azonban a külpolitikát is szigorúan az ideológia előírásaihoz kell igazítani, megtelik feszültségkeltő elemekkel, tompul a hatékonysága. A XX. században Spanyolországban kétszer is előfordult ilyen szituáció. (Csupán példának: Miguel Primo de Rivera tábornok a marokkói Tanger státuszának kérdése miatt időlegesen kiléptette az országot a Népszövetségből. Ezt Franco tábornok a szervezet agóniája idején, 1939 májusában - egyik első külpolitikai lépéseként, valamint a németek felé tett gesztusként - megismételte.)6 A két diktatúra időszaka összesen 2010. ősz 25
