Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kőváriné Ignáth Éva: Az 1969-es magyar nyilatkozat helye az enyhülés időszakában
Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában Európai konferenciajavaslatok szovjet részről A Szovjetunió részéről az ötvenes években két javaslat látott napvilágot, amely valamilyen formában a keleti és a nyugati blokk közötti konferenciát irányozta elő. Mindkét javaslat közös pontja Németország sorsa volt, amely fontos helyet foglalt el a Kreml Európa-politikájának napirendjén. A második világháború európai lezárását követő első háromhatalmi találkozón, a potsdami konferencián6 a német határok mellett megerősítették, hogy az ország négy zónára történő felosztása ellenére is egységes gazdasági és politikai irányítás érvényesül majd - ennek a megállapodásnak a megvalósulása már a megszállás kezdetén meghiúsult. A négy megszálló hatalom négyféleképpen viszonyult zónájához a világháborút követő első évben. A fordulat az angolszász hatalmak részéről következett be, amikor is 1946-ban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia létrehozta Bizóniát az általuk megszállt területen, ehhez csatlakozott Franciaország 1947-ben, megalakítva Trizóniát, amely így a nyugati hatalmak tekintetében egységes gazdasági irányítási rendszert tett lehetővé. A pénzreform, majd a berlini blokád és az azt követően bekövetkezett kettős államalapítás egyre messzebbre taszította Németország egységesítésének tervét. A szovjet kormány 1952. március 10-én javaslatot nyújtott át a három nyugati megszálló hatalomnak, amely a Sztálin-jegyzék egyszerűsített nevet kapta. A dokumentumban foglaltak szerint a két német államot az 1945-ös határok mentén egyesítették volna, össznémet parlamenti választásokat tartottak volna a négy hatalom felügyelete mellett, és ezek alapján jött volna létre az egységes német kormány, amely kötelezettséget vállalt volna arra, hogy Németország semleges marad. A javaslat tartalmazta még egy német nemzeti hadsereg felállítását, valamint az egységes ország ENSZ-be való felvételét kilátásba helyezte.7 Ugyanakkor, a nyugati hatalmak tető alá hozták az úgynevezett Németország-szerződést, amelynek köszönhetően az NSZK-t a nyugati szövetségi rendszerbe integrálták (és újra felfegyverezték). 1954 februárjában találkoztak a négy megszálló hatalom külügyminiszterei Berlinben, hogy Németország sorsáról vitázzanak. A nyugati hatalmak az úgynevezett Eden- tervet tárták a szovjet külügyminiszter, Molotov elé. E szerint, össznémet választások után megalakuló német kormánnyal kötnék meg a békeszerződést, s ez a kormány teljes külpolitikai szabadságot élvezett volna, beleértve a szövetségi rendszerekhez való csatlakozás szabadságát.8 Ezzel szemben, Molotov garanciákat szeretett volna látni az új, egységes Németország tekintetében, valamint a Kreml feltett szándéka volt, hogy megakadályozza az NSZK nyugati blokkba való integrációját és újra felfegyverzését (vagyis a párizsi szerződések aláírását, és az NSZK NATO-tagságát). A szovjet elképzelések továbbra is egy egységes, de semleges Németországot tartalmaztak. Ugyanakkor Molotov a választásokkal kapcsolatban azt az álláspontot képviselte, hogy az össznémet választásokig ideiglenes kormányt kell létrehozni az NDK és NSZK parlamenti képviselőiből, és egyéb demokratikus szervezetek is szerepet kaptak volna. A szovjet 2010. nyár 195
