Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Türke András István: Az Európai Külügyi Szolgálat: a szorosabb integráció vagy a megosztottság eszköze?
Türke András István a működése: addig ugyanis szét volt szabdalva a bizottság különböző főigazgatóságai között, míg 2002-től ezeket a sejteket egyesítették a Külkapcsolatok Főigazgatóság égisze alatt.4 A szolgálat delegációi között feltűnő aránytalanságok is vannak (például Burkina Fasóban 45 fős EU-delegáció állomásozik), és sokan jogtalanul használták már eddig is az EU-nagykövete címet, még ha 2009. december 1-je óta e bizottsági delegációk hivatalosan is az EU-delegációivá váltak.5 Az EKSZ megítélése, intézményi ellentétek Az EKSZ megítélése több szempontból is negatív. Egyrészt (egyelőre) nem váltja fel a hagyományos kétoldalú képviseleteket (mivel az EU nem föderáció), azaz borítékolható, hogy háttérbe szorul, főleg a nagyobb államok diplomáciai képviseletei mellett, amelyek ráadásul konkurens intézményként tekinthetnek rá. így könnyen lehetséges, hogy jelenleg egy újabb, igen költséges, mediatizált intézményrendszer jön létre, amelynek kétségkívül lehetnek hasznos hozadékai (mint például a Francia Intézetek, a British Council és a Goethe Intézetek rendszere a kultúra és az országnépszerűsítés területén), de a klasszikus értelemben vett diplomáciai feladatokat csak korlátozott mértékben láthatja el, legalábbis a rendszer indulásakor. Reményre viszont az adhat okot, hogy az EU fejlődésének hagyományos sémái (főként a francia adminisztratív logika mentén) is így jöttek létre: előbb létre kell hozni az intézményeket, melyek aztán fokozatosan, kis lépésekben vonnak magukhoz jogköröket. Az újítás lényege, hogy az EKSZ ezentúl teljes mértékben a Külügyminiszterek Tanácsát elnöklő főképviselő (a 2004-es tervek szerint még: valamikori külügyminiszter) hatáskörébe megy majd át, és ezáltal a tanácshoz „csapódik". Ezzel azonban azt is elismerik, hogy az eddigi főképviselői apparátus, azaz a tanács főtitkársága jelentős számú hivatalnokának eddigi munkája, ha nem is „felesleges" de legalábbis „kevés". Továbbra sem világos viszont, hogy a bizottsági vétó e területen hogyan és milyen körülmények között alkalmazható majd.6 Másrészt jelzésértékű, hogy ez a kezdeményezés a jelenlegi formájában is jelentős aggodalmakat gerjeszt az európai integráció hagyományos kerékkötőiben, főleg a britekben, akik az Európai Unióra mint szuperállamra asszociálnak. Mialatt az EP Külügyi Bizottsága Jacek Saryusz-Wolski elnök irányítása alatt nekilátott kidolgozni egy jelentést, amelynek célja az EKSZ-tagok delegálásának egységes szabályozása, a britek 2008-ban Charles Tannock EP-képviselő által már előre jelezték, hogy a brit kormány nem akkreditálja majd „hagyományos értelemben" az EU-diplomatákat. Az EB is bizalmatlanul nézi jogköreinek várható esetleges csorbulását/ Mindent egybevetve elgondolkodtató tehát, hogy miért akarnak egy olyan új rendszert, „mely (végre) biztosítja világviszonylatban az EU képviseletét" úgy létrehozni, hogy ez a 116 Külügyi Szemle
