Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)

2010 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Nagy Gábor: A stratégiai pragmatizmus kiteljesítése. Az uniós környezet tanulságai a magyar-orosz viszony jövőjéhez

Nagy Gábor az Energy Charter Treaty (ECT) és Tranzit Egyezménye orosz ratifikációjának elutasítá­sából eredő helyzetet. Az orosz fél politikai megnyilvánulásai nem sok kétséget hagy­nak a harmadik feles hozzáféréstől való elzárkózásról, hiszen Kosachev,74 az Állami Duma külügyi bizottságának vezetője teljesen uniós érdekként beszél a nevezett nem­zetközi dokumentumokról. A szakmai álláspont kapcsán Konoplyanik már több meg­értést mutat, s szerinte az orosz oldal legfőbb félelme75 az, hogy a nyomott belső szál­lítási árakon lenne kénytelen vezetékeit megnyitni harmadik felek előtt. Eleve úgy véli az energetikai szakember, hogy Moszkva inkább érdekelt76 ezek elfogadásában, mint az uniós harmadik gázdirektíva/7 által fémjelzett közösségi joganyagéban. Már csak azért is, mert saját tranzitjában (Fehéroroszország, Ukrajna) fontos szerepet játszhat­nak az egyezmények kötelezettségei. Ezen tranzit kapcsán orosz véleményformálók78 nagyon veszélyesnek és megdöbbentőnek vélik azt a tendenciát, hogy Brüsszel nem Ukrajna közös „megrendszabályozására" helyezi a hangsúlyt - ECT kötelezettségeire hivatkozva -, hanem éppen „orosz félelmeik megerősítésére és zsarolásra79". Az ECT- normák említése orosz részről mindenesetre elég „bizarmak" hathat. Az újabb vezetékek építése kapcsán nagyon tanulságos az Északi Áramlat (NSGP)80 és a Déli Áramlat-Nabucco vita. A csúszással, várhatóan 2011-től működő NSGP a prag- matikusabb északi államok részéről egy szakmai, környezeti vitát81 generált, melyet követően végül Koppenhága, Helsinki és Stockholm (csak 2009 végén) is hozzájárult nem kevés adóbevétel reményében. Addig Varsó és Tallinn esetében különösen nagy politikai vitákat váltott ki,82 s máig az uniós szolidaritás aláásását látják benne. Úgy vé­lem tehát, hogy amikor a baltiak és Lengyelország biztonságpolitikai kockázatokra hi­vatkozik, inkább a saját tranzitszerepük csökkenéséből eredő rosszabb alkupozícióikra koncentrálnak. Ez viszont arra enged következtetni, hogy éppen uniós tagtársaikkal szemben kívánnának az alkupozícióból eredő előnyökkel élni. Nagyon bizonyítottnak érzem ezt Sz. Bíró meglátásainak83 fényében, aki szerint Közép-Európában Moszkva nem használta tranzitját politikai „elvárásokra", s mindig megbízhatóbb feleknek vélte a térség államait, mint Ukrajnát. Jó példa erre a lengyel-orosz kooperációban megépült Jamal-vezeték. így ha valóban szakmai útra kívánják helyezni a problémát, akkor az európai hálózatok teljes összekapcsoltságát kellene szorgalmazniuk, hogy az NSGP-n keresztül érkező gázból ők is részesülhessenek Berlin irányából. A teljes összekapcsolt- ság oly annyira fontos, hogy Walter Boltznak egy 2009. őszi, budapesti konferencián elhangzott beszéde84 alapján a 2009. januári gázkrízis ezzel jelentősen mérsékelhető lett volna. A Déli Áramlat (DÁ)-Nabucco vita kapcsán nagyon fontos megemlíteni, hogy a Nabucco hiába uniós célkitűzés (igaz a Second Strategic Review csak egy déli folyosót említ), két probléma is van vele. Rendezetlen85 a célterület (Kaszpi-tenger) jogi státusa, s a források bizonytalansága, kétséges mennyisége miatt hiányzik a kellő befektetői ér­deklődés86 is. Emiatt egyes uniós politikusok körében felvetődött, hogy ne tisztán üzleti 98 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents