Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
Magyarics Tamás stratégiája" az EU, Oroszország és Kína „stratégiai biztosítása" (strategic reassurance), és igyekszik törekedni arra, hogy az egyes hatalmi központokhoz közelebb legyen, mint bármely másik kettő egymáshoz - ez az elképzelés is nagy mértékben hasonlít a nixoni- kissingeri triangulationre. Közép- és Kelet-Európa országainak többsége a 2004. május 1-jei csatlakozással alapvetően az „európai opció" mellett tette le a voksát (azt is mondhatjuk, hogy már valós lehetőség nem is akadt) és ez európai beágyazottságot tovább erősíti a lisszaboni szerződés. Az európai integráció leggyengébb pontja biztonságpolitikai dimenzió: az Egyesült Államok, ha „európai" hatalom kíván maradni, akkor ezen a téren remélhet a legtöbbet; földrajzilag pedig a többszörös törésvonalon elhelyezkedő és ezért a legbizonytalanabb biztonsági helyzetben lévő közép- és kelet-európaiak lehetnek a legfogadókészebbek az amerikai biztonsági garanciákra. Negyedszer, a közép-európai rakétavédelem jelentős átalakítása valószínűtlen, hogy változást hozna az orosz (katonai) stratégiában.10 A grúz-orosz háborút követően meghirdetett Medvegyev-doktrína a „privilegizált érdekszférákról és az orosz etnikum védelmének jogáról (aminek az előképe az Andrej Kozirjev nevéhez fűződő és az 1990-es évek közepén megjelent doktrína a „posztszocialista országok" és a „közel külföld" orosz befolyási övezetként való definiálása volt), valamint a nem sokkal később nyilvánosságra hozott orosz nemzetvédelmi stratégia, amiben kiemelt helyet kapott a hadszíntéri (taktikai) nukleáris fegyverek használata még akkor is, ha az ellenfél nem rendelkezi tömegpusztító fegyverekkel, nem változott az amerikai döntés nyomán. Továbbá, az amerikai döntés esetleg azt az üzenetet is közvetítheti a térség országainak, hogy előnyösebb számukra, ha megegyeznek Moszkvával. Ez az olvasat az orosz félnek előnyös, hiszen Moszkva stratégiájának része a transzatlanti kapcsolat gyengítése, s ezen belül az Európai Unió gyengeségeinek kihasználása, ami, például, az energiapolitika terén a kétoldalú kapcsolatok erőltetését jelenti az egységes EU-állásfoglalásokkal szemben. Washingtonnak tehát óvatosnak kell lenni a kétoldalú kapcsolatok erősítésében, ha azok az EU-Egyesült Államok intézményesített együttműködését gyengítik, mert ezzel az oroszok malmára hajthatják a vizet. Ötödször, a közép- és kelet-európaiakban megerősödhet a (történelmileg nem egészen helytálló) úgynevezett Jalta-szindróma,11 azaz a félelem, hogy ha az Egyesült Államok stratégiai érdekei úgy kívánják, akkor Washington hajlandó megegyezni Moszkvával a fejük fölött.12 Az Egyesült Államokban mindig is létezett - és létezik most is - egy „Oroszország először" (Russia First) külpolitikai iskola, amely az amerikaiorosz kapcsolatok alá rendeli a közép- és keleti európai—amerikai viszonyt.13 Korábban ismételten szó esett Barack Obama pragmatizmusáról, illetve a nixoni-kissingeri Realpolitikot idéző külpolitikai irányultságáról. Henry A. Kissinger még a közép- és kelet-európai kommunista rendszerek bukásának idején is egy érdekszféra elhatárolást („Második Jaltát") ajánlott; hivatalosan pedig a William Safire által „kijevi csirke" beszédnek elnevezett korabeli elnöki álláspont óvta Ukrajnát (s általában a térség or78 Külügyi Szemle
