Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
Magyarics Tamás tonáját a megfelelő fegyverzettel Közép- és Kelet-Európába és a „könnyű lábnyomot" „nehéz lábnyommal" („heavy footstep") kellene felváltania.4 (A Patriot rakéták telepítése Lengyelországban nem stratégiai döntés eredménye, hanem a lengyelekkel szemben a ballisztikus rakétavédelem érzéketlenül végrehajtott és kommunikált törlésének ellentételezése.) A bulgár, lengyel és román amerikai bázisok létrehozása egyben olyan tendenciát is jelez, hogy a térség államai az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú szerződésekkel kívánják a biztonságukat (vagy biztonságérzetüket) növelni.5 Ennek egyik kézzelfogható példája az amerikai-lengyel stratégiai párbeszéd felújítása és egy katonai együttműködésről (Status of Forces Agreement) szóló megállapodás ratifikálása. Az amerikai kétoldalú biztonságú garanciavállalásokkal azonban, részben az Egyesült Államok globális kötelezettségei miatt, részben a szavahihetőség fenntartása érdekében, megfontoltan kell bánni Washingtonnak. Egyes hírek szerint a csehek zokon vették, hogy nem kaptak Varsóhoz hasonlóan biztonsági garanciákat, s adatok vannak arra is, hogy a balti államok is a lengyelekhez hasonló bánásmódot várnak el az amerikaiaktól.6 A fentiekből következik, hogy Közép- és Kelet-Európa „legatlantistább" (azaz, geopolitikailag a legsérülékenyebb területen fekvő) államai legalábbis a hidegháborúban alkalmazott amerikai tripwire jellegű fizikai jelenlétet szeretnék látni (többek közt ezért is vádolják őket alkalmanként „hidegháborús" mentalitással). Más szavakkal: az amerikai biztonsági kötelezettségvállalást szeretnék maximálni a potenciális veszélyek minimalizálására. A tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek csehországi és lengyel- országi telepítése ezért lett volna fontos Prágának és Varsónak, nem pedig az esetleges iráni, vagy bármilyen más irányból jövő interkontinentális ballisztikus rakéták ellen. Az amerikai katonai jelenlét, valamint az ezzel együtt járó szorosabb politikai együttműködés növelte volna a befogadó államok biztonságát (és Lengyelország esetében Varsó súlyát Európán belül) - és ez előnyt jelentett volna az Egyesült Államoknak és esetleges hátrányt Oroszországnak. Ha egy állam nagyobb biztonságban tudja a saját területét és lakosságát, akkor az adott országnak potenciálisan több lehetősége van külföldi szerep- vállalásra. Ebből a logikából következően a csehek, de elsősorban a lengyelek hatékonyabban tudnának hozzájárulni az Egyesült Államok által szorgalmazott aktívabb „területen kívüli" NATO-hoz - Varsó a közelmúltban egyébként bejelentette, hogy hatszáz katonával növeli afganisztáni jelenlétét.7 Moszkva számára azonban ez a fajta lehetséges megnövekedett külpolitikai akcióképesség negatívumként jelentkezik főleg a lengyelek tekintetében. Varsó prominens szerepet játszott a Moszkva poliükai számításait keresztülhúzó ukrajnai „narancsos" forradalomban, továbbá a lengyelek élénk figyelemmel kísérik (s időnként megpróbálják befolyásolni) a fehérorosz eseményeket, s - általánosságban véve - egyik leghangosabb szószólói az EU Keleti Partnerség-politikájának. Noha ez utóbbi nem jelentene olyan fenyegetést Oroszországnak, mint a NATO további keleti bővítése, Moszkva mégsem nézi jó szemmel a nyugati határai mentén húzódó „szürke (biztonsági) zónában" megjelenő európai integrációs törekvéseket. 76 Külügyi Szemle
