Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Pálmai Zsolt: Gyakorlati útmutató a brüsszeli lobbizáshoz
Könyvekről inkább spontán, alulról jövő alapon működik jól, semmint központilag - a COREPER által - összefogóban. A többi, most nem említett tagállam szerepvállalása - Románia kivételével - e téren nem annyira markáns. A küzdőterek hatékony kezelésére számos technika létezik, amelyekben közös, hogy információszerzés esetén bővítenünk kell kapcsolatainkat (window out), míg a szükséges információk birtokában a dolgunk nem egyéb, mint szövetségeseink és hátországunk kiépítése vagy megerősítése (window in). Ezen két módszer mellett az általunk befolyásolni kívánt ügy környezetének alapos megismerésével választható ki az optimális lobbistratégia. A könyv két zárófejezete közül az első a közügyek befolyásolásának objektív, illetve szubjektív határait taglalja. Az itt említett tényezők listája a gyakorlatban nagyon nagyszámú, megjelölhetők azonban tipikus szempontok is. Ha az objektív tényezőket a kommunikáció szemszögéből vizsgáljuk, akkor ilyen korlátokként kell értelmezni a lobbizás eltérő csatornái jelentette különbségeket. így például egy szakpolitikai közmeghallgatáson való állásfoglalás hatékonysága eltér attól, mint amikor az Európai Bizottság felsővezetőjénél a jogalkotás megfelelő pillanatában eszközlünk ki egy személyes vizitet. Ugyanígy a jogalkotási folyamatra rendelkezésre álló időintervallum hossza is ilyen tényező, és itt rendkívül fontos az is, hogy képviselt érdekünkkel mikor lépünk bele ebbe a procedúrába. A szubjektív korlátok - szintén kommunikációs oldalról megközelítve - azt jelentik, hogy a lobbicsoport mikor, milyen formában fogalmaz meg üzeneteket, és ez a választás mennyire bizonyul megfelelőnek. Van, amikor egy jól meghatározott, strukturált üzenet/pozíció kell a sikerhez, máskor pedig az érdekcsoport hallgatása is éppoly beszédes és sikerre vezető lehet. A fejezetben leírtakat az EDS-re vetítve elmondható, hogy a jellemzően tagállami érdekcsoportok közül a legtöbb jól körülírt és artikulált pozíciókkal rendelkezik, és ezt megfelelően is kommunikálja az európai intézmények felé. (A kommunikáció vonatkozásában a bolgárok és a szlovákok kevésbé aktívak, sőt előbbieknél a tagállami pozíció kialakítása is késést szenvedett.) A németek, kisebb részben pedig az osztrákok és a magyarok viszik a prímet az európai intézményekben kifejtett informális érdekkijárásban. Az utolsó fejezet a lobbizásnak az EU demokráciájára gyakorolt hatását mutatja be. Ez utóbbi tekintetében a szerző is kiemeli, hogy az uniós lobbizás a sokszor hozzá kapcsolódó pejoratív közvélekedés ellenére is jól hozzájárul a gyakran emlegetett EU-demokráciadeficit felszámolásához. Az állásfoglalás - dacára a demokrácia önmagában is sokféle meghatározásának - vitatható, hiszen maguk a folyamatba bevont, illetve bekapcsolódó érdekcsoportok sem széles körben fedik le az európai állampolgárok érdekeit. Az érdekartikuláció window out fázisa megmarad a kisszámú szakmai érdek megjelenítésénél, és sok esetben ez is csak részben sikerül. A kiterjedt gazdasági- társadalmi-területi vélemény- és érdekfelmérésre, így az EU széles körben elvárt társadalmasítására azonban ez már nem ad lehetőséget. 194 Külügyi Szemle
