Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Orosz Sándor: Fedinec Csilla-Szereda Viktória: Ukrajna színeváltozása 1991-2008
Fedinec Csilla-Szereda Viktoria: Ukrajna színeváltozása 1991-2008. felhívni a figyelmet, hogy milyen változásokon esett át a lakosság történelmi, kollektív és individuális emlékezete, s ez milyen módon befolyásolhatta az identitások alakulását. Mindezen kérdésekkel párhuzamosan a könyv foglalkozik a vallások helyzetével, egymás mellett élésük jellegzetességeivel. Egy összesített európai felmérés szerint az ukrán lakosság az ötödik legvallásosabb nép az összehasonlított országok között. A tanulmány, megannyi egyéb fontos részlet mellett, rávilágít arra is, hogy a hitélet növekvő tendenciát mutat, egyre többen tartják magukat hithű felekezeti tagnak. Rendkívül érdekes ebben a viszonylatban az a tény, hogy mekkora mértékben és arányban tartozik az ukrán lakosság a kijevi vagy a moszkvai patriarchátus vonzáskörébe, illetve hogy a görög katolicizmus sok esetben meglepő módon megelőzni látszik a pravoszlavizmust. A görög katolikus egyház sokkal gyorsabban növekszik és terebélyesedik az országban, mint a pravoszláv. A muszlim lakosság, elsősorban a krími tatárok közössége az ukrán szakrális dimenzió élénk árnyalatát képezi. Sokféle szempontból válik figyelemre méltóvá ez a kérdés, erről is részletes ismeretekhez juthatunk a könyv alapján. A negyedik fejezet Az etnopolitika ukrán változata címet kapta. Az előzőekhez hasonlóan ez is érdekfeszítő témákat tárgyal. Végeredményben arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként gondolkodik ma egy ukrán szakértő az etnikai és nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatosan, továbbá mit érthetünk jelen esetben antiszemitizmus és xenofóbia alatt. Nagy figyelmet szentel az ukrán-orosz kétnyelvűség tényében rejlő tagadhatatlan ellentmondásoknak. Az egyre szisztematikusabb jelleget és átfogóbb méreteket öltő nyelv- és kultúrpolitika ütemes fejlődése mellett ma Ukrajnában az orosz lakosság problematikája igencsak távol esik a tudományos érdeklődés főáramlatától. Amit pedig az „oroszajkú ukránokról" a könyvben olvashatunk, az tömören és szemléletesen összefoglalja a jelenlegi legfontosabb tudományos eredményeket e népcsoporttal kapcsolatban. Megkülönböztethetjük tehát az ukrán nyelvű ukránokat és az orosz nyelvű ukránokat. Az etnikai önbevallás alapján sokan nevezik magukat ukránnak akkor is, ha szinte kizárólag csak oroszul beszélnek. Gondolat- és vitaébresztő lehet ez a megfigyelés elsősorban annak kapcsán, hogy mely elemek lehetnek az identitás összetevői, és hogyan határozhatók meg. Fontos megjegyezéseket olvashatunk néhány, a kárpátaljai ruszinokat illető döntő jellegzetességről. A szerző megállapítja, többek között, hogy nevezhetjük őket etnikai, szubetnikai csoportnak, de a legfontosabb kedélyborzoló tulajdonság velük kapcsolatban nem más, mint az úgynevezett „politikai ruszinizmus". Mindezekkel párhuzamosan bemutatást nyer az ukrajnai nemzetépítés tematikája, és felvetődik a kérdés, hogy mennyire tekinthető ez homogenizációnak, mit tesz, és mit nem tesz az állam a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai védelme érdekében. A szerző felhívja a figyelmet az etnikai tolerancia és intolerancia közötti különbségek jelenlétére, rámutat, hogy egynéhány etnikai-kulturális csoport, kiváltképpen a cigányság és a zsidóság szinte az „utált kategóriát" képezi. Ukrajna lakosságának a zsidókkal szembeni toleranciáját illetően egy 1997-es és egy 2004-es felmérés összehasonlítása 2010. tavasz 189
