Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - ELMÉLET - Rada Mátyás - Vajda Viktor: A terrorizmus elleni küzdelem avagy a 22-es csapdája
Rada Mátyás-Vajda Viktor tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos nemzetbiztonsági stratégia (National Security to Combat Weapons of Mass Destruction) és a nemzeti katonai stratégiai terv a terrorizmus elleni háborúra (National Military Strategy Plan for the War on Terrorism) dokumentumaiban jelenik meg. A nemzetbiztonsági stratégia következtetésként közli: „Az Egyesült Államok sokáig fenntartotta a megelőző csapás lehetőségét a nemzetbiztonságunkat fenyegető megfelelő nagyságú fenyegetés elhárítására. Minél nagyobb a fenyegetés, annál nagyobb a tétlenség kockázata - és annál kényszerítőbb erejű érvek szólnak a védelmünket szolgáló megelőző intézkedések meghozatala mellett, még ha az ellenség támadásának helye és időpontja körül bizonytalanságok is vannak. Ellenfeleink ilyen ellenséges cselekedeteinek megakadályozására vagy megelőzésére az Egyesült Államok megelőző intézkedéseket hoz, ha szükséges."58 A megelőző csapást taktikai elemként fel lehet használni adott esetben - s a hadtörténelemben számos példát lehet erre találni -, ám stratégiaként már megkérdőjelezhető a jogosultsága.59 Az új doktrína célja a terrorizmus megfékezése előzetes, preventív eszközökkel, amelyek elsősorban nem is a terrorcselekményekért közvetlenül felelős egyének, sokkal inkább az őket - feltételezhetően (sic!) - támogató államok (közismert magyar kifejezéssel: haramiaállamok) ellen irányulnak. A doktrína elnevezése is elgondolkodtató, ugyanis egy újfajta háború deklarálását feltételezi a kifejezés, s ez a nemzetközi jog, azon belül a fegyveres összeütközések jogának önkényes módosítását és kiterjesztését is előre vetíti.60 A Bush- adminisztráció terrorizmus elleni háborújának törvényessége az ENSZ alapokmányához kötődik. A VII. fejezet tartalmaz két speciális cikkelyt, amelyek arról szólnak, hogy a nemzeteknek milyen feltételek mellett adható felhatalmazás az erő alkalmazására. Az 51. cikkely szerint az államok természetes joga az egyéni vagy kollektív önvédelem, abban az esetben, ha az ENSZ bármely tagját támadás éri, a 42. cikkely pedig jogot biztosít a légi, tengeri vagy szárazföldi erők felhasználására a nemzetközi béke és biztonság helyreállításának érdekében. „Abban van még vita a nemzetközi jogászok között, hogy önvédelemre csak az ENSZ-alapokmány 51. cikk szerint, vagyis fegyveres támadás esetén van-e joga az államnak, vagy más, kisebb intenzitású sérelemre válaszul is. Abban azonban egyetértenek, hogy ha az önvédelem fegyverhasználattal és erőszak alkalmazásával jár, akkor annak az alapokmánnyal összhangban kell bekövetkeznie, azaz nem lehet megelőző fegyveres csapás, és csak akkor kerülhet rá sor, ha a védekezőt fegyveres támadás (nem pedig egyéb szuverenitássértés) érte."61 Az alapokmány 51. cikke szerinti önvédelemhez való jog fennállásának estén túl a nemzetközi jog a Biztonsági Tanács kifejezett (tehát nem hallgatólagos) felhatalmazása esetén engedi meg a fegyveres erő alkalmazását. Az Egyesült Államok kormánya elismerte a megelőzés vagy megelőző intézkedés többoldalú - az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül történő - legitimációjának nyilvánvaló kivánatosságát. Az erre vonatkozó határozat, mint a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésére adott reakció, bírt volna legitimáló erővel. De mi is állt az ENSZ BT 2001. szeptember 12-én hozott 1368-as számú határozatá154 Külügyi Szemle
