Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kalmár Zoltán: Titkos szerződés Szuezről
Titkos szerződés Szuezről A sévres-i titkos tárgyalások közös célja, Egyiptom arab világbeli szerepének megtörése kudarcba fulladt. 1956 nyarán Eisenhower az asszuáni gát felépítésére ígért amerikai kölcsön visszavonásával meg akarta gyengíteni Nasszert, ez a terve azonban csődöt mondott. A fiatal egyiptomi elnök, aki kiválóan ismerte a korabeli nemzetközi erőteret, hatalmi viszonyokat, szinte fürdött a dicsőségben, hiszen diplomáciai-politikai győzelmet aratott, meghátrálásra kényszerítette a kolosszusokat. Nem mondhatjuk, hogy hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy Nasszer a közel- és közép-keleti muszlim világot leginkább meghatározó államférfi lehessen. Az 1956-os politikai siker nyomán ténylegesen is ráülhetett Egyiptom „trónjára", ünnepelt bálvány lett az arab világban és az imperializmus ellen küzdő afrikai országokban. Nasszer szinte prófétának számított az egyiptomiak és sok millió arab szemében, ők pedig vakon hittek abban, hogy Egyiptom és az arab világ újra a csodák színtere lesz. Innentől kezdve az élete akár diadalmenet is lehetett volna, hiszen a diplomáciai eredmény felért egy választási győzelemmel, s Nasszer vonatkozásában ténylegesen lehetett valóságos közszeretetről beszélni. Kevés olyan arab állam van, amelynek vezetője akkora legitimitással és támogatottsággal bírt, mint az egyiptomi elnök 1956 után. Kétségtelen, hogy a szuezi válság alapító mítosz lett Egyiptom történetében, az egyiptomi nemzeti történelem és panoráma jelképes centrumává vált. Az 1956-os év az egész Közel-Kelet 20. századi történetében fontos mérföldkő. A britek és a franciák pozíciói összeomlottak az arab világban, a két európai nagyhatalom elveszítette azt a képességét, hogy hatást gyakoroljon a Közel-Kelet politikai eseményeire. A romok fölött azonban új erődrendszerek kiépítése vette kezdetét, és új kísértetek jelentek meg a sivatagi népek életében. Nasszer jelentős politikai tapasztalattal gazdagodott, mind a nyugati demokráciákkal, mind a Szovjetunióval szemben kipróbálta manőverezési lehetőségeit. 1956-os politikai-diplomáciai győzelme újabb lendületet adott a lelkesítő pánarab illúzióknak, a pánarabizmus a Közel-Kelet meghatározó ideológiájává vált. Az arabok egyre nagyobb önbizalommal, büszkeséggel tekintettek önmagukra, és derűlátással fordultak a jövő felé. A pánarab eszme képviselői megpróbálták elhitetni az arabokkal, hogy Allah megadta a lehetőséget arra, hogy az arabság olyan magasra emelkedjék, ahová saját tehetsége emelni képes. Ettől kezdve az arab világ számos pontján az ünnepi szónoklatok visszatérő motívumaként lehetett hallani az arab egységről, még akkor is, ha a mindennapokban az arab országok kapcsolatrendszerét át meg átszőtték az ellentétek sűrű szálai. A térségben a pánarab mozgalom térnyerésének feltűnő külső jelei is voltak. Azokban az arab országokban, amelyekben Nasszer politikáját az egekig magasztalták, arcképe egy évtizeden át mindenütt jelen volt: a példátlan népszerűségnek örvendő egyiptomi elnök fényképét nemcsak politikusok tették ki a dolgozószobájuk falára, portréját kifüggesztették a hivatalokban, a közintézményekben, de arcképével az utca embere is találkozhatott. Az el nem kötelezett országok mozgalmában is jelentős mértékben egyszerűsödött a Nasszerhoz való viszony, a pozitív Nasszer-kép vált uralkodóvá. 2009. tél 145
