Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Mészáros Zsolt: A Maghreb palesztínjai: a nyugat-szaharai konfliktus a világpolitikai érdekek árnyékában
A Maghreb palesztinjai: a nyugat-szaharai konfliktus a világpolitikai érdekek árnyékában segíthetné a szélsőséges erők hatalomra jutását. Az ország földrajzi közelsége veszélyeknek teszi ki egész Európát, de főleg az ibériai félszigetet. Egy kaotikus Marokkó melegágya lehet a terrorizmusnak, a tömeges kivándorlásnak, az ember- és drogkereskedelem ellenőrizhetetlen burjánzásának, csak hogy néhányat említsünk a spanyol aggályok közül. Nem is beszélve arról, hogy mit kezdene a király a munka nélkül maradt 150 ezer marokkói katonával egy valószínűsíthető függetlenségpárti eredménynél. Spanyolország szintén tart Marokkó „szalámitaktikájától": Tarfaya 1958, Sidi Ifni 1969, Nyugat- Szahara 1975. Ceuta, Melilla, a Kanári-szigetek vagy éppen Andalúzia lesznek a következő célpontok a „fordított Reconquistában''?67 A kereskedelmi kapcsolatok sem elhanyagolhatók a két ország között. Spanyolország a második legnagyobb befektető Marokkóban, és dinamikusan növekszik az afrikai országban dolgozó spanyol állampolgárok és cégek száma is. A fegyvereladásokat illetően 2000 első felében 1,2 milliárd pesetáért vásárolt be a muzulmán királyság (nem titok, hogy a spanyol Santana típusú terepjárók fel-felbukkannak a vitatott terület sivatagjaiban is).68 Összesítve kijelenthetjük, hogy Spanyolország érdekeit nem szolgálja volt gyarmata jelenlegi helyzetének megváltozása. Marokkó A megszálló ország 1975 előtt nemcsak a területi terjeszkedést látta Nyugat-Szahará- ban, hanem a királyi család hatalmának megszilárdítását is. A két merényletet túlélő II. Hasszán trónjának megerősítése végett a leghatékonyabb receptet vetette be: a nacionalizmus zászlaja alatt egyesítette az országot egy külső ellenség ellen. Taktikája eredményesnek bizonyult, hisz a jóval gyengébb Marokkó megszerezte Spanyol-Szaharát és ezzel a lépéssel egyben elzárta Algériát az Atlanti-óceántól. Marokkó területének növelésével, a nyersanyagok és a halban gazdag vizek megszerzésével vezető szerepre tör a Maghreb térségben, s mindezt Nyugat-Szahara lakossága és Algéria kárára teszi. Ennek ellenére meglepőnek tűnhet, de éppen az alavita királyságnak a legsürgetőbb a konfliktus tárgyalásos megoldása. Ezzel elérhetné hőn áhított célját: a megszállás nemzetközi legitimációját. Az elismerés szabad kezet adna VI. Mohamed látszatdemokráciájának a nyugat-szaharai ügyekben, és egyben „belföldesítené" a jelenleg nemzetközi viszályt. 2006-ban az uralkodó létrehozta a CORCAS-1, a marokkói királyi udvar nyugat-szaharai ügyekben illetékes tanácsadó szervét, és megbízta egy Marokkón belüli autonómia kidolgozásával. A terület autonómiája próbára tenné az ország közigazgatási alapjait, sőt egyes marokkói újságírók úgy vélik, hogy az ország alkotmányának teljes újratervezésére lenne szükség. Hudecz Gergő tanulmányában az önrendelkezési követelések kiterebélyesedésének veszélyére hívja fel a figyelmet az etnikailag sokszínű államban.69 A dilemma a következő: Nyugat-Szahara autonómiája erősítené a király központi hatalmát, vagy egy szélesebb önrendelkezést követelő folyamat gyújtólángja lenne-e? 2009. tél 173
