Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Mészáros Zsolt: A Maghreb palesztínjai: a nyugat-szaharai konfliktus a világpolitikai érdekek árnyékában
A Maghreb palesztinjai: a nyugat-szaharai konfliktus a világpolitikai érdekek árnyékában marokkói, és a konfliktus Algéria költeménye". Jacques Chirac elnök 2001-es marokkói látogatásán szintén Marokkó „déli provinciáiról" beszél.56 A New York-i merényletek utáni világban Franciaország mindinkább a laissez faire politikáját részesíti előnyben: nem szól bele Marokkó belpolitikájába, és mindenekelőtt a gazdasági együttműködés terén próbál előrelépni. Nicolas Sarkozy francia elnök 2007-es marokkói látogatásán a következőket mondja: „Túl gyakran hallom, hogy »Marokkónak ezt meg azt kellene csinálnia«. Nem! Marokkó egy szabad, független ország, amely szabadon hozza meg döntéseit, és mi tiszteletben tartjuk azokat."57 Párizs prioritásának tartja a marokkói stabilitás kérdését, és Marokkót a Maghreb vezető országának tekinti. Amerikai Egyesült Államok Marokkó legrégebbi barátsági szerződését 1787-ben a fiatal Amerikai Egyesült Államokkal írja alá. Az aláírás hála azért, mert az alavita királyság elsőként ismeri el az Egyesült Államok függetlenségét. Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1956-ban azt tanácsolja a spanyoloknak, hogy adják át Spanyol-Szaharát a marokkóiaknak „még mielőtt késő lesz".58 Négy évvel később fegyvervásárlási szerződést köt a két ország, azzal az ellenőrizhetetlen kikötéssel, hogy Marokkó kizárólag az ország határain belül használja a vásárolt fegyvereket. A hatvanas években amerikai hadihajók állomásoznak az afrikai ország kikötőiben, és a katonai bázisokon gyorsan bevethető amerikai egységek állnak készenlétben, hogy megmentsék a fejlődő országokat a kommunista fenyegetéstől. 1975-ben a hidegháborús szovjetfóbia az amerikai diplomáciát arra készteti, hogy a vitatott területek átadását illetően nyomás alá helyezze Spanyolországot. Amerikának érdeke a marokkói annexió, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy Spanyol- Szahara a „szovjetbarát" Polisario kezére kerül.59 Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, a CIA-vezér Vernon Walters, valamint Amerika ENSZ-nagykövete, Dániel Patrick Moynihan a madridi szerződés előcsatározásaiban meggyőzik a spanyol delegációt a Marokkóval történő együttműködésről. A „pozitív viselkedésért" cserébe ötéves amerikai-spanyol szerződést írnak alá, az eredmény másfél milliárd dolláros fegyvervásárlás és újratárgyalt bérleti szerződések az amerikai bázisokra. Moynihan mindeközben - francia kollégájával egyeztetve - az ENSZ-ben minden Marokkót elítélő határozatot meggátol.60 1974 és 1975 között az amerikai fegyvereladások Marokkóba 8,2 millió dollárról 242 millióra ugranak. Két évvel később Jimmy Carter amerikai elnök szigorú korlátozásokat vezet be. Indoklása szerint Marokkó megszegte ígéretét, és Nyugat-Szaharában használja az Amerikától vásárolt fegyvereket. A lelkiismeret-furdalás nem tart sokáig: 1979- ben - az iráni és afganisztáni fejlemények tükrében - Washington szükségesnek látja a szorosabb együttműködést a harmadik világgal, megelőzendő a „vörös pestis" terjedését. A Polisario sikerei és a Marokkón belüli célpontokra kiterjesztett háború mind hozzájárulnak az Egyesült Államok fegyverkorlátozásának teljes feloldásához. 19802009. tél 169
