Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - ELMÉLET - Friedmann Viktor: Demokrácia, inkluzivitás, biztonság
Demokrácia, inkluzivitás, biztonság csoportok semlegesítése, a demokratikus átmenet idején pedig a választási rendszer társadalmi kontextusának közvetlen és erőszakos manipulálása.47 A két állam vizsgálata során bemutattam néhányat azon módszerek közül, amelyekkel az államhatalmat domináló elit megfelelő kapacitás és legitimitás hiányában is képes a lakosság feletti ellenőrzést biztosítani, s ezáltal garantálni pozíciójának megőrzését. Az alulról induló, változást sürgető hangok megoszthatók és elnémíthatok az etnikai vagy gazdasági ellentétek manipulálásán, a megfelelő kliensrendszer kiépítésén, az állami, illetve a privatizált erőszak alkalmazásának különböző formáin keresztül. Ezen elitstratégiák azonban szükségképpen a belső strukturális feszültségek növekedéséhez, az állami kapacitás és legitimitás csökkenéséhez vezetnek. A kenyai választások kapcsán elég gyakran felvetődött, hogy a gazdasági, jövedelembeli különbségek orvoslásával lehetne megoldani a kialakult válságot. A konfliktus- kezelés feladata azonban nem lehet ilyen mértékű társadalmi változások kivitelezése. Legfeljebb demokratikusabb, inkluzívabb irányba mozdíthatja el a rendszert annak érdekében, hogy az jobban reagáljon az alulról érkező igényekre, s biztosítsa az érdekeiket hangoztatok biztonságát. Egy állam hosszú távon csak akkor lehet erős és fenntartható, akkor láthatja el társadalmi és politikai szerepét megfelelően, ha képes a folyamatos változásra, megújulásra, ha képes válaszolni a társadalom különböző csoportjai felől érkező ingerekre. Az erre való képességet semmiféle felülről vagy kívülről irányított államépítési projekt nem helyettesítheti. El kell ugyanakkor fogadnunk, hogy a világ számos „gyenge" államában esély sincs arra, hogy természetes, evolutív módon, a nyugati államokéhoz hasonló hosszas belső küzdelmek árán alakuljanak ki jól funkcionáló politikai rendszerek. A globalizáció folyamata gyorsabb, hatékonyabb megoldásokat követel. A helyi elitek stratégiájának ismeretében azonban megállapítható, hogy hibát követ el az „államépítő", ha túlságos bizodalmát helyez az intézményekbe, a társadalommérnökséget magában foglaló nagy projektekbe. Az is súlyos hibákhoz vezet, ha a nemzetközi közösség domináns hatalmai saját érdekeiket biztosítandó egy adott elit mellett köteleződnek el. így volt ez a hidegháború alatt, amikor Moi elnök a nyugati szövetségrendszerbe tagozódva szinte sérthetetlennek számított. A kétpólusú szembenállás végével növekedett a demokratizálás, az elitcsere érdekében kifejtett külső nyomás, s ez el is vezetett a 2002- es választások tiszta lebonyolításáig. Ekkorra azonban már gyökeresen megváltozott a nemzetközi környezet. 2001. szeptember 11. után Kenya a terror elleni küzdelem egyik bástyájává vált, s Kibaki mozgástere lényegesen megnőtt, olyannyira, hogy ha Odinga nem folyamodik erőszakhoz, talán még a választási csalást is elnézték volna neki.48 Szudánban az NCP és az SPLM elitje került hasonló privilegizált helyzetbe a békeszerződés 2005-ös aláírása után. Felvetődik a kérdés tehát, hogy a nagyhatalmi érdekek és a helyi elitek hatalmi játékainak hálójában mégis miben állhat az államépítés szerepe. Csökkentett elvárások mellett 2009. tél 49
